Megújul a nemzet közlekedési vállalatának vezetése – jelentette be pénteken a MÁV-csoport. Ennek értelmében 2025-re kiteljesedik a MÁV-csoport integrációja, így pedig a vállalat mindössze 3+1 cégből áll majd. A MÁV Személyszállítási Zrt. vezérigazgatója a jövőben Kormányos László lesz.
2025-re kiteljesedik a MÁV-csoport integrációja – tájékoztatott erről közleményében a társaság. Szerintük a korábbi leánycégek egyesülésével létrejön a „hatékonyabb működést lehetővé tévő, a korábbinál kevesebb vezetői pozícióval működő, integrált közlekedési vállalat”, amely mindössze négy (3+1) cégből áll:
A vállalat érvelése szerint a januártól érvényes új működésmódot nem csupán az egyszerűbb és átláthatóbb szervezeti struktúra támogatja, hanem a vállalatcsoport vezetésének megújulása is.
A MÁV-csoport vezérigazgatójának előterjesztésére az állam tulajdonosi jogait gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium nevében Lázár János miniszter az alábbi kinevezéseket támogatta:
Az új megbízások január 1-jétől érvényesek, és határozatlan időre szólnak.
A következő öt-nyolc évben a MÁV-nak legalább 1500 milliárd forintra volna szüksége a teljes vasúti járműpark modernizálásához – mondta október közepén az Indexnek Hegyi Zsolt, a MÁV új vezérigazgatója. Emellett részletesen beszélt arról, hogy a 15 projektet felölelő, 800 milliárd forintos vasútépítési program felét az Európai Beruházási Bank állja, így szigorú az ütemterv: még idén el kell jutni a közbeszerzések kiírásáig, jövőre már dolgoznának a munkagépek, hogy 2029-ig minden befejeződjön. Az interjúban a szakember kitért arra, hogy az átfogó reformok és fejlesztések középpontjában a pontosabb menetrend és az utasok komfortérzetének növelése áll.