Index Vakbarát Hírportál

Nagy Ervin durván nekiment Lázárnak: Sz.r ember vagy, János

2024. december 20., péntek 06:18

A Tisza Pártot támogató színészt is felháborította, hogy húsz év munkaviszony után azonnali hatállyal elbocsátották Tarr Zoltán feleségét az Építési és Közlekedési Minisztériumból. Jékely Berta kirúgásának apropóján Nagy Ervin a közösségi oldalán üzent Lázár Jánosnak.

Csütörtök délután Magyar Péter a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy tudomása szerint az Építési és Közlekedési Minisztérium húszéves munkaviszonyt követően elbocsátotta Tarr Zoltán Tisza párti EP-képviselő feleségét. A pártelnök szerint Jékely Bertát először lefokozták és felére csökkentették a fizetését, majd a minisztérium karácsonyi ünnepsége után az Ügyfélkapun keresztül, érdemtelenségre hivatkozva, azonnali hatállyal, végkielégítés nélkül kirúgták, amit tudomása szerint „a legmagasabb politikai szintű utasításra kellett végrehajtaniuk”.

Magyar Péter részletesen közölte az elbocsátás indoklását is, majd számonkérte Lázár Jánost, amiért – állítása szerint – mondvacsinált indokkal küldték el a korábbi miniszteri dolgozót, továbbá a szaktárca vezetőjének távozását követelte a vasút tönkretétele és a pályaudvarok, valamint a felújított kastélyok oligarcháknak való átjátszása miatt.

Nem sokkal ezután Lázár János is közölte véleményét az elbocsátási ügyben, szakmai okokra, illetve a minisztérium átszervezésére hivatkozva. Mindehhez viszont azt is hozzátette: elfogadhatatlannak tartja, hogy „valaki kormánytisztviselőként aktívan részt vegyen a kormány ellen hergelő kampányokban”, azt pedig kifejezetten tisztességtelennek tartja, hogy „valaki munkavállalóként a munkáltatója ellen irányuló valótlan tartalmú kijelentéseket terjesszen”. Az építési és közlekedési miniszter bejegyzésére Magyar Péter úgy reagált: 

Szégyellje magát! Milyen kampányban vett részt aktívan Tarr Zoltán felesége a kormány ellen? Azt se tudtátok egy hete még, hogy Berta Tarr Zoltán felesége. Most, hogy rájöttetek, egy héten belül kirúgtátok.

A Tisza Párt elnöke a kommentjében azt is kiemelte, hogy „még a helyettes államtitkár is elnézést kért, és megköszönte Berta húsz éven át végzett kiváló szakmai munkáját”, rámutatva: „Ez az, ami önnel sosem fog előfordulni. Ilyen az, amikor valaki táskahordóból kastélytulajdonos lesz úgy, hogy életében egy percig sem dolgozott a piacon. Ami önről az utókornak eszébe fog jutni: mások megalázása, kihasználása, kivagyiság, arrogancia, korrupció, a közlekedés tönkretétele, a nemzeti vagyon szétrablása. Szégyellje magát!”

„Áprily dédunokáját rúgtad ki, te sötét bunkó!”

A történtekről most Nagy Ervin is megosztotta az álláspontját. A Tisza Pártot nyíltan támogató színész a posztját egyenesen Lázár Jánosnak címezte, kemény szavakkal illetve a politikust. 

Sz.r ember vagy, János... A legtehetségesebb politikusok egyikéből egy ócska, hatalmi hóhér lettél

– kezdte bejegyzését a művész, egy visszaemlékezéssel folytatva. „Sose felejtem el, amikor hiba nélkül beszéltél a miniszterelnökséget vezető miniszteri sajtótájékoztatódon, ahol az ember leesett állal hallgatta a felkészültségedet. Innen sikerült magad lenavigálnod egy megalkuvó dzsentri szintjére, aki alig várja, hogy apuval – aki nemrég még úgy rúgott seggbe, hogy Hódmezővásárhelyig repültél – most végre Dubai csokizhasson, és közben röfögve azon lamentáljatok, hogy itt lenne már az ideje páros lábbal kib.szni egy 3 gyerekes, hívő, református, székely származású családanyát, 4 nappal a Jézuska születése előtt, csak azért, mert tiszás a férje...”

Nagy Ervin azt tanácsolta a miniszternek, hogy amikor remegő lábbal, „IFA-csíkos nacival” majd ott áll a batidai kastélya konyhájában, ahol a 6 fonásos kalácsot fonják hű feleségével, kint pedig a nép rágyújt a Dicsőséges nagyurak című versre, gondoljon azokra a „dölyfös, a népfölséget szarba se vevő, pökhendi” intézkedéseire, amikkel ártatlanokat tiport el. A színész szerint Lázár csókolgathatja minden nap a Horthy-szobrocskáját, meg vetheti a keresztet ájtatosan, ezzel a viselkedéssel nemhogy 2026-ig, de még a falutábláig sem jutnak el.

Leszerepeltél miniszterként és emberként egyaránt. A metaforája leszel mától a nagyszerűből lett kisszerűségnek

– jelentette ki, utóiratban hozzátéve: „Hallom, te vagy a magyar nemesi kékvér egyesület főnyomozója, Jánoskám! Imádod, ha valaki származásilag fölötte áll a népnek, mi? Ha nem vakított volna el a sznobizmusod, akkor tudhattad volna, hogy akit keresel és kutatsz lihegve, annak a neve ott virít a kirúgási határozaton, amit aláírtál, ugyanis

Áprily Lajos dédunokáját rúgtad ki, te sötét bunkó!

Nagy Ervin bejegyzése itt érhető el:

(Borítókép: Nagy Ervin. Fotó: Szollár Zsófia)

Rovatok