A szekszárdi rendőrök szabálysértési eljárást indítottak egy fiatal nő ellen, aki azért kért rendőri segítséget, mert elmondása szerint bántalmazták, közben pedig csak egy TikTok-kihívást teljesített.
Egy Tolna vármegyei kistelepülésen élő nő hívta december 18-án az esti órákban a rendőrséget, mert elmondása szerint párja bántalmazta. A szekszárdi rendőrök rövid időn belül a megadott címre mentek, ahol egy erősen ittas nő fogadta őket.
A bejelentő először nem is akarta magát igazolni az egyenruhásoknak, hosszasan győzködték, többszöri felszólítás után végül elmondta, hogy ki is ő valójában. A néhány perces beszélgetés alatt a nő elismerte, hogy igazából őt senki sem bántotta, sőt a házban is egyedül van.
Elmondta, hogy egy TikTok-kihívásban vesz részt, ezért állította a bejelentésekor valótlanul, hogy bántalmazták.
Az adatgyűjtésen kiderült az is, hogy a 28 éves nőnek nem először gyűlt meg a baja a rendőrökkel, ugyanis már többször intézkedtek vele szemben azért, mert valótlan tartalmú bejelentést tett. A Szekszárdi Rendőrkapitányságon ezúttal szabálysértési eljárást indítottak ellene.
A rendőrség felhívta a lakosság figyelmét, hogy a segélyhívó központokat és a rendőrség tevékenységirányító központjait ne terheljék valótlan bejelentéssel, a 112-es segélyhívót szigorúan csak vészhelyzet esetén hívják. Az indokolatlan hívások túlterhelik a rendszert, ezzel veszélyeztetve olyan emberek életét, vagyontárgyait, akik valóban segítségre szorulnak. A 112-es segélyhívó használatáról ebből a videóból is lehet tájékozódni.