Az Egészséges Budapest Program részeként 3,4 milliárd forintos kórházfejlesztés valósul meg a VI. és VII. kerületben, amely magában foglalja a Péterfy Kórház szakrendelőinek felújítását és modern orvosi eszközök beszerzését. Deutsch Tamás kiemelte, hogy a 2010 óta megvalósított egészségügyi beruházások és béremelések példátlan fejlődést hoztak az ágazatban.
Mintegy 3,4 milliárd forint kórházfejlesztés valósul meg Budapest VI. és VII. kerületében az Egészséges Budapest Program részeként – írta az MTI szerint Deutsch Tamás a Facebook-oldalán.
A politikus elmondta, hogy a kormány döntésének köszönhetően a Péterfy Sándor Utcai Kórház csaknem 2,4 milliárd forintból újul meg. Felújítják a szakrendelőt, új orvosi műszereket szereznek be. A volt MÁV Szakrendelő orvosi rendelőit pedig 940 millió forintból modernizálják. A fejlesztéseknek köszönhetően a terézvárosiak és az erzsébetvárosiak még magasabb szintű ellátásban részesülnek a lakóhelyükön - mondta.
A 2010-es kormányváltáskor a romokban lévő egészségügyet a feje tetejéről a talpára kellett állítanunk. Amíg a 2010 előtti baloldali kormányok 600 milliárd forintot elvontak az ágazattól, kórházakat zártak be és vizitdíjat vezettek be, addig az elmúlt 14 évben a polgári kormány mintegy 30 ezer milliárd forintot fordított az egészségügyre, ami a rendszerváltoztatás óta soha nem látott mértékű összeg
– fogalmazott.
Hozzátette, hogy 2025-ben egészségügyi célokra több mint 3700 milliárd forint áll majd rendelkezésre, ami 2500 milliárd forinttal több, mint 2010-ben volt, valamint kiemelte, hogy az elmúlt időszakban megújult 91 vidéki kórház, 54 rendelőintézet, 107 mentőállomás, megépült 23 új rendelőintézet, 41 új mentőállomás megújult vagy felépült 600 háziorvosi rendelő mellett.
Deutsch Tamás szerint nem szabad megfeledkezni arról, hogy 2010 óta az egészségügyben volt a legnagyobb arányú a béremelés. A kormány négy és félszer többet fordít az egészségügyben dolgozók bérére, mint a baloldali kormányok.