Index Vakbarát Hírportál

Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár

2024. december 21., szombat 21:47

Zsolnai Endre, a Mikulásgyár szervezője kijelentette, hogy szombaton valóban örökre bezárja kapuit az idén 20. évfordulóját ünneplő MikulásGyár, és még az sem biztos, hogy az idei villanyszámlájukat ki tudják fizetni. A szervező kitért arra is, azt kérik a politikusoktól, hogy adakozzanak, de lehetőleg felhajtás és önfényezés nélkül tegyék ezt.

Futótűzként terjedt a hír a médiában, miszerint idén már nem nyitja ki kapuit a MikulásGyár, az ország egyik legnagyobb adománygyűjtő akciója, mert nincs rá pénze a szervezőknek, aztán november 29-én mégis kinyitott az ikonikus rendezvény, emiatt sokakban felmerült, hogy a szervezők a bezárásról szóló hírekkel csak nagyobb felhajtást akartak keríteni az esemény köré.

Sokan azt hiszik, átverés volt a MikulásGyár bezárásának híre. Szombaton bezárja kapuit az idén 20 éves MikulásGyár, Magyarország egyik legnagyobb adománygyűjtő akciója. Idén legalább háromezer gyerek és legalább ötezer felnőtt személyesen jött el az eseményre

– nyilatkozta Zsolnai Endre, a Mikulásgyár szervezője a ZETApressnek.

Zsolnai Endre elárulta, sokáig valóban úgy volt, hogy idén nem tartják meg a rendezvényt, mert egyetlen cég sem vállalta, hogy fedezi a karitatív eseménnyel járó költségeket, de végül magánszemélyek adakozásának köszönhetően kinyitotta kapuit idén is a MikulásGyár. Az azonban még nem biztos, hogy ki tudják majd fizetni a több millió forintos villanyszámlájukat a rendezvény után.

Éskovács Péter, a MikulásGyár sajtófőnöke is kitért arra, sokan azt hitték, hogy a szervezők a bezárás hírével akarták rábírni az embereket az adakozásra, de ez távol áll a valóságtól. A sajtófőnök úgy gondolja, hogy a MikulásGyárnak nincs szüksége ilyen trükkökre, ugyanis a karitatív akciók közül ők kapják az egyik legnagyobb publicitást a médiában, és a „MikulásGyár nagyon sokat köszönhet az újságíróknak”, ezért különösen etikátlan lett volna, ha egy ilyen trükkhöz folyamodnak.

Egy médiahack esetén általában a hír nem a valóságot tükrözi, hanem egy előre megtervezett narratívát szolgál. Mindez a felnőttek világában sajnos már megszokott. De ez is elítélendő, hiszen a hamis hírek gyengítik az emberek bizalmát a médiában. Aki ezt a kommunikációs fogást a gyermekek világára is átviszi, az különösen elítélendő. Aki tudatosan megtéveszti a szülőket és a gyerekeket, az felesleges aggodalmat és szomorúságot okozhat mindazokban, akik még hisznek Mikulásban, a jótékonyság erejében

– fogalmazott Éskovács Péter.

A költségekkel kapcsolatban a sajtófőnök is megerősítette, hogy milliós költségeik vannak a fűtésszámlák és a villanyszámlák miatt, valamint enni is adnak az ott dolgozó önkénteseknek, ráadásul a Mikulás autójába kerülő benzint sem ingyen kapják. Idén ezekre nem sikerült összegyűjteni elegendő összeget, ezért döntöttek úgy először, hogy nem tartják meg az eseményt.

Aztán elkezdetek özönleni a levelek, több száz diák írt, hogy ne toljunk ki velük, ők az ötvenórás, kötelező közösségi szolgálatuk egy részét a MikulásGyárban szerették volna letölteni, írt rengeteg óvoda igazgatója is. Ők már november elején meghirdették a gyerekek körében, hogy mennek a MikulásGyárba. Ha lehet, ne fosszuk meg a gyerekeket ettől az élménytől. Ez az oka annak, hogy idén mégis volt MikulásGyár. Az idei MikulásGyár ugyan nem az a MikulásGyár volt, amit megszoktunk. A nagy, hatalmas gyárat, óriási csomagolóüzemmel, színes fényekkel nem építették fel, de egy kisebb MikulásGyár azért volt

− összegezte Éskovács Péter.

A sajtófőnök megemlékezett arról is, hogy idén egy párt külön sajtóközleményben próbált meg a rendezvénynek politikai színezetet adni, miközben egy másik párt vezetője is nyilatkozott a MikulásGyárról, de a szervezők nyomatékosan azt kérik a politikusoktól, hogy adakozzanak, de tegyék ezt csendben, mindenféle önfényezés nélkül.

Rovatok