Index Vakbarát Hírportál

300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben

2024. december 22., vasárnap 06:25

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) kiírt két új közbeszerzést. Az egyik a KEF mindenkori üzemeltetési és/vagy ellátási körébe tartozó ingatlanok takarításának jogáról szól a következő négy évre, a másik ezen intézmények őrzés-védelméről szól, három plusz egy évre. Az előbbi értéke 300 milliárd forint, míg az utóbbi feladat ellátásáért 88 milliárdot kaphat a győztes cég.

Az Átlátszó vette észre, hogy a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság új közbeszerzést írt ki, ami a KEF alá tartozó, illetve a központosított közbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó intézmények takarításáról és egyéb higiéniás szolgáltatásokról szól. A nyertesnek a felhívás szövege alapján teljes körű napi, időszakos, nagy- és eseti takarítási, fertőtlenítési szolgáltatásokat kell nyújtania, valamint a meghatározott ingatlanokban biztosítania kell a higiéniai töltőanyag kihelyezését.

A felhívás három részből áll:

A megbízás 48 hónapra, azaz 4 évre szól, és mindhárom rész 100 milliárd forint értékű, ez összesen 79 fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményt jelent 459 telephelyen, és összesen közel 2,6 millió m2 alapterületen kell elvégezni, 300 milliárd forint értékben.

A portál felhívja a figyelmet arra, hogy négy évvel ezelőtt nagyon hasonló felhívást tett közzé a KEF, és akkor a kormányhoz közel álló B+N Referencia Kft. nyert, miután kizárták az egyetlen ellenfelet a versenyből. Az ajánlattételi határidő 2025. január 27.

A takarítási tender mellett kiírásra került egy másik közbeszerzési eljárás is: „őrzési és egyéb vagyonvédelmi feladatok ellátása és recepciós szolgáltatások nyújtása a KEF mindenkori üzemeltetési és/vagy ellátási körébe tartozó ingatlanokban” tárggyal. Ez a pályázat 88 milliárd forintért került kiírásra, amiért cserébe a győztes cégnek 36 hónapon keresztül kell élőerős személy- és vagyonvédelmi, valamint recepciós szolgáltatást nyújtania 224 db budapesti és 449 darab Budapesten kívüli ingatlanban és külső helyszínen. A szerződés meghosszabbítható 12 hónappal.

Rovatok