Index Vakbarát Hírportál

Ungár Péter betámadta a Momentumot, szerinte semmit nem csinált a párt az elmúlt években

2024. április 21., vasárnap 14:23

A Lehet Más a Politika (LMP) frakcióvezetője és társelnöke egy Donáth Annának szóló írásában többek között azt firtatta, hogy a Momentum 2019 óta a Fővárosi Közgyűlésben tevékenykedik, főpolgármester-helyettest is adott, de valójában nagyon keveset tett azért, hogy a budapestieknek jobb legyen az életük. Ungár Péter a 3-as metró felújítása körüli visszásságok felelőseinek megnevezését is számonkérte levelében.

Ungár Péter, az LMP frakcióvezetője és társelnöke Facebook-posztban szólította meg Donáth Annát, a Momentum elnökét, akinek először is gratulált a fővárosi listavezetővé választásához, majd rögtön számon is kérte, hogy miután a Momentum 2019-ben bekerült a Fővárosi Közgyűlésbe, és főpolgármester-helyettest is adott Kerpel-Fronius Gábor személyében, mitől is lett jobb a budapestieknek az ő tevékenységétől.

„Biztosan csak gonosz folyosói pletyka az, hogy kevés hatáskörrel és kevés teljesítménnyel töltötte az elmúlt bő négy évet” – fogalmaz Ungár, hozzátéve, hogy szerinte fontosabb az, hogy a politika megújítását ígérő Momentum a fővárosban számos pártpolitikusát ültette be fővárosi cégek igazgatóságába és felügyelőbizottságába, és reményét fejezte ki, hogy ilyen többé nem történik meg.

Ungár Péter levelében arra is figyelmeztette Donáthot, nem véletlen az, hogy a Momentum kapta a fővárosi Fidesz ügyeit elszámoltató bizottság vezetését, mivel még 2019-ben azzal kampányolt a mindkettőjük pártja által támogatott Karácsony Gergely, hogy a hármas metró felújításáért felelős emberek börtönbe fognak menni, a metró légkondicionálását pedig meg fogják oldani, „mert az egész ügy bűzlik a korrupciótól, a te pártod által is nagyon hangsúlyosan elítélt orosz befolyástól, a pártpolitikai összejátszástól, miközben budapestiek százezrei kénytelenek napi szinten elavult, nyáron továbbra is ingyenszaunaként funkcionáló szerelvényekkel utazni”.

Ungár Péter csalódott Karácsonyban

Ungár a továbbiakban arra tért ki, hogy számára Karácsony Gergely ezúttal is csalódást okozott: légkondicionáló továbbra sincs, börtönbe senki nem ment, a BKV vezetője ugyanaz a Bolla Tibor, akinek az aláírása szerepel az orosz kocsikról szóló szerződésen, sőt nemrég kapott fizetésemelést. Az elmúlt ciklusban pedig felállt az említett vizsgálóbizottság, amit a momentumos Havasi Gábor vezetett. Ez a testület olyan éles megállapításokra jutott, mint hogy „amennyiben a metrókocsik felújítását hibás döntésnek minősítjük, akkor e hibáért a főpolgármester és a BKV vezetése a felelős”.

A jelentés felmenti Tarlós Istvánt, amikor úgy fogalmaz, hogy „csak a mai ismereteink fényében lehet egyértelműen hibásnak minősíteni” azt, hogy a felújítás mellett döntöttek. 2013-ban az olcsóbb megoldás mellett tette le a voksát a főváros, akkor pedig még nem tudhatták, hogy milyen állapotban és milyen metrókocsikat fog leszállítani a Metrowagonmash. Miközben Havasi Gábor korábban arról beszélt, hogy a jelentés egyértelműen feltárja majd, hogy milyen orosz lobbiérdekek álltak a felújítás mögött, erről egy szó sem került be végül.

Ungár a posztjában az alábbi kérdésekkel fordult Donáth Annához mint fővárosi listavezetőhöz:

Az LMP frakcióvezetője azzal zárta sorait, hogy neki csalódást okozott, hogy az elmúlt öt évben pártpolitikai kifizetőhelyek, semmittevés és egy semmitmondó vizsgálóbizottság jelentette a fővárosi közéletet. 

Rovatok