Az új év elején kordon és tájékoztató táblák jelentek meg a Halászbástyánál, az érintett szakasz túloldalára csak 1500 forint ellenében lehet belépni. A kilátó egy része eddig is fizetős volt, a terület bővítéséről 2024 decemberében döntöttek a képviselők.
Csütörtökön több Facebook-posztban is arról számoltak be, hogy kordont húztak a Halászbástyához, valamint kihelyeztek egy táblát. A tájékoztatás szerint a kordon túloldalára 1500 forintos jeggyel lehet átmenni.
A Halászbástya felső kilátóterasza eddig is belépőjegy váltása után volt látogatható. A Budavári Önkormányzat képviselő-testületének 2024. december 12-i ülésén döntöttek a díjfizetéssel érintett terület növeléséről.
A december 12-én megszavazott előterjesztésben úgy fogalmaztak, hogy a Halászbástyánál a díjfizető terület növelése „pilotprojekt”, amely januárra szól, de opcionálisan egy hónappal meghosszabbítható.
A főpolgármester Facebookon reagált a Halászbástyához felhúzott kordonra: „Szörnyű látvány a lekordonozott és fizetőssé tett Halászbástya. Ebben az ügyben jog- és hatásköre az I. kerületi önkormányzatnak van, de véleménye sokunknak. Nekem is: ez egy abszurd és méltatlan eljárás”.