A rendőrség sikeresen azonosította azt férfit, aki még vasárnap egy rendőrségi autós üldözés végén hajtott bele nagy sebességgel egy vétlen autóba, amiben három gyermek is tartózkodott. A sofőr az összetört autójából kiszabadulva elmenekült a helyszínről, jelenleg is szökésben van.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság azonosította azt a férfit, aki vasárnap hajnalban nagy sebességgel egy szabályosan közlekedő autóba csapódott, majd segítségnyújtás nélkül elmenekült a helyszínről. A rendőrség közleménye szerint a gyanúsított Tiganciuc Calin, 23 éves moldáv állampolgár.
Korábban mi is beszámoltunk az esetről, amikor egy autóst Budapest XI. kerületében kívántak kiállítani a forgalomból a rendőrök, azonban az Audi S8 típusú autót vezető férfinak ez nem tetszett, ezért elhajtott a hatóság emberei elöl. A rendőrök a nyomába eredtek, s az autós üldözés egészen a XXII. kerületig tartott, ahol az Audi a 6-os út és a Növény utca kereszteződésénél nagy sebességgel nekiütközött egy másik személyautónak. A vétlen Ford Galaxyban négy felnőtt és három gyermek utazott, akiket kórházba kellett vinni a sérüléseik miatt.
A most azonosított férfi a totálkárosra tört autójából kiszabadította magát, majd segítségnyújtás nélkül elszaladt a helyszínről. A rendőrség az eset után azt üzente, hogy elkapják az ámokfutót: „Ez nem fenyegetés, hanem ígéret!”
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya kéri, hogy aki Tiganciuc Calin tartózkodási helyéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett, tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető Telefontanú 06 80/555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon.