Január 7-től több változás is lesz a BKK termékportfóliójában. A közösségi közlekedési bérletek mellett a Mol Bubi szolgáltatással kapcsolatos újdonságokra is érdemes figyelni.
Ahogy azt a BKK már korábban jelezte, 2025. év elején tovább egyszerűsödik a társaság termékportfóliója, ugyanis a használati szokásokhoz igazodva több jegy- és bérlettípust is kivezetnek.
A BKK közleményében foglaltak szerint a változások részeként 2025. január 7-től az alábbi termékek kerülnek ki a BKK portfóliójából:
Több újdonság lesz a BKK idén tízéves közbringa-szolgáltatásában is. Január 7-től
A közleményben kifejtették: „Az éves bérlet kivezetésének oka, hogy a BKK jelenleg érvényben lévő szolgáltatási szerződése 2025 decemberében lejár. A társaság nemzetközi jógyakorlatok-vizsgálata, társadalmi egyeztetések, valamint piaci szereplőkkel való konzultációt követően október elején közbeszerzési eljárást indított a Bubi 3.0 kialakítására. Az új rendszerbe azonban az érvényben lévő éves bérletek technikai okokból nem vihetők majd át, ezért a társaság – a korábbi Mol Bubi 1.0-ról a 2.0-ra való váltás tapasztalataiból kiindulva – kivezeti ezt a terméktípust. Helyette jön a féléves bérlet, amely kedvező árú megoldást jelent a rendszeresen bubizóknak.”
2025. január 7-ét követően az érvényes éves bérlettel rendelkező ügyfelek változatlanul használhatják bérletüket annak lejártáig, azonban a 30 percet túllépő használat díja az ő esetükben is 50 forintra változik, és új éves bérlet vásárlására már nem lesz lehetőség.