Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke levélben érvelt a kormánypárti képviselőknél az Országgyűlés feloszlatása és így az előrehozott választás mellett. A Fidesz részéről Kocsis Máté frakcióvezető válaszolt, amire Gyurcsány Ferenc igyekezett kontrázni.
„Frakcióvezető úr, kár volt fáradnia, nem kellett volna a képviselőinknek levelet küldenie, még brüsszeli kérésre sem. Ismerjük magukat. Magyar Pétert is, magát is, tudjuk honnan fúj a szél. Megint a külföldről kapott feladatokat hajtják csak végre” – kezdte válaszát Kocsis Máté.
A Fidesz frakcióvezetője szerint „most jelesül azt az utasítást adták a finanszírozóik, minden eszközzel akadályozzák meg, hogy Orbán Viktor stabilan kormányozhasson Donald Trump hivatalba lépését követően, mert a háborút ellenző amerikai elnök az EU egyik tagállamának békepárti miniszterelnökével közösen keresztbe húzhatja Brüsszel háborús politikáját. Ráadásul a migrációs paktum végrehajtása is lassulhat. Ez zavarja igazán az önök gazdáit, maguk pedig megint nem Magyarország érdekeit nézik”.
Trump két hét múlva kormányra lép, így a fentiek miatt érthető, igazán sürgős lett a brüsszeli elitnek, hogy Magyarországon mielőbb kormányváltás legyen. Ezért akarják feloszlatni a parlamentet, ezért követelik az előrehozott választást, ezért akarják valahogy megkaparintani a hatalmat. A DK és a Tisza is ezen ügyködik, összehangoltan. Nem is csoda, az önök pártjai Brüsszelben már aktívan együttműködnek, és nem mellesleg a budapesti közgyűlésben is
– fogalmazott Kocsis Máté, hozzátéve: „Emlékeztetem, 1990 óta nem volt előrehozott választás, s most sem lesz, megnyugodhat. A pártok sorsáról a választók döntenek, a megszokott rend szerint. (Itt jegyzem meg azt is, alig fél évvel ezelőtt volt egy nagy választás Magyarországon, melyen a mi közösségünk több szavazatot kapott, mint a második, harmadik és negyedik helyezett összesen. Maguk, úgy, együtt. Mintha elfelejtették volna.)”
A frakcióvezető minimum megmosolyogtatónak tartja, hogy Gyurcsány Ferenc értekezik a magyar emberek jólétéről. Kocsis Máté felsorolta:
Kocsis Máté posztja alatt kommentelőként megjelent Gyurcsány Ferenc is, kijelentve:
Micsoda blamázs, hogy a szuverenitását hangoztató (Putyin érdekében azt valójában feláldozó, az országot eláruló) Orbán-világ állandóan Trump mögé bújik, külső segítséget keres. Még a költségvetést is az amerikai választáshoz kötötték. Segédgyerekek nagy álarcban. Most buktunk miattuk fejenként 40 ezer forintot. Most jött a hír, hogy Európa legszegényebb országa lettünk.
„Akkor abba lehet hagyni” – jelentette ki a Demokratikus Koalíció elnöke, majd felsorolta, hogy mire gondolt:
Gyurcsány Ferenc úgy látja, hogy „jön a vég a Fidesznek és ennek a torz világnak. A nép el fogja őket zavarni. Most vagy később.”