Letartóztattak egy 40 éves salgótarjáni férfit, aki szilveszterkor egy kocsmai verekedés közben megkéselte áldozatát. A Nógrád Vármegyei Főügyészség azt írja, hogy a férfit két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik.
A letartóztatott salgótarjáni férfi 2024 szilveszter éjjelén egy helyi sörözőben szórakozott testvérével, amikor egy nézeteltérés miatt az ittas társaságban verekedés tört ki. Ekkor a későbbi sértett megpróbálta a verekedőket megfékezni, eközben őt is többször megütötték. A férfi megelégelve a bántalmazást hazaindult, de a söröző előtti lépcsőn a gyanúsított többször mellkas- és hastájékon szúrta, amelynek következtében az áldozat életveszélyes sérüléseket szenvedett. A férfit kórházba vitték, ahol végül sikerült megmenteni az életét.
A rendőrség a késelő férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével gyanúsította meg, őrizetbe vette és kezdeményezte letartóztatását a szökés-elrejtőzés veszélye, a bizonyítás meghiúsítása és megnehezítése, megakadályozása, valamint a bűnismétlés veszélyére tekintettel. A gyanúsított és védője a döntéssel szemben fellebbeztek, így a döntés nem végleges.
Az életveszélyt okozó testi sértés súlyos bűncselekmény, azt a törvény két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti.