Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány Ferenc: Ha Magyar Péter magáénak akarja az országot, akkor csöbörből vödörbe kerülünk

2025. január 7., kedd 21:05

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke az ATV Egyenes Beszéd műsorában reagált Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének szándékára, miszerint húszéves Orbán–Gyurcsány-korszakot szeretnének és fognak lezárni. A Demokratikus koalíció elnöke úgy véli, hogy ha le akarják váltani az Orbán-kormányt, akkor azt nem egyetlen pártnak kell tennie, hanem minden magyar hazafinak közösen.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége január 7-én. A politikus először röviden arra reagált, hogy az Egyesült Államok hamarosan leköszönő kormánya pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) szankciós listára tette Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterét.

David Pressman leköszönő amerikai nagykövet a hírrel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, Rogán Antal minisztersége alatt visszaélt hatalmával, hogy a saját, illetve a kormányzó párthoz lojális személyek vagyonát gyarapítsa. A kormány, illetve a Miniszterelnökség válaszát ide kattintva olvashatja el.

A DK elnöke szerint Rogán Antal mozgásterén semmit nem változtat az amerikai döntés. A probléma nem vele, hanem a kormánnyal van, ugyanis amennyiben Rogán Antal korrupt, márpedig Gyurcsány Ferenc szerint az, akkor a kormány is korrupt.

„Nekünk nem abból kell erőt meríteni, hogy a leköszönő amerikai kormány adminisztrációja mit mond, mert mi ezt mondjuk évek óta” – szögezte le Gyurcsány Ferenc, majd arra tért át, hogy negyedik éve „rosszul megy az ország dolga”, a koronavírus csak megmutatta az ország sebezhetőségét, és azóta Magyarország nem tér magához.

Azt mondta a miniszterelnök, hogy fantasztikus évünk lesz. Ez nem így van, pocsék évünk lesz, bajban vagyunk. Ez a kormány minden nappal meghosszabbítja az ország vergődését. Az igazi kérdés az, hogyan lehet előrehozni a választást, hogyan lehet lerövidíteni az átmenet időszakát

– hangsúlyozta az egykori miniszterelnök, aki azt is leszögezte, hogy Orbán Viktor leváltásához és az ország újrarendezéséhez az emberek sokaságának összefogására van szükség. Véleménye szerint

a Tisza Párt más utat választ, egyedül akar győzni a jelenlegi kormány ellen, de sok baloldali gondolkodó árnyaltabban, nem csak fekete-fehérben látja a világot.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: a történelem nagy igazsága, hogy egy ilyen romlott orbáni világgal szemben egy nagykoalíció, az ellenállók nagy szövetsége győzhet, tehát demokratikus, hazafias összefogás kell Orbán ellen.

Szívesen leülne beszélni Magyar Péterrel

Arra a kérdésre, mi a véleménye arról, hogy van egy paktum közte és Orbán Viktor között, amire Magyar Péter azzal a megfogalmazással utalt, miszerint „Orbán nélkül nincs Gyurcsány, és Gyurcsány nélkül nincs Orbán”, így reagált:

a legsúlyosabb és hazug azt állítani, hogy meg akarjuk dönteni az alkotmányos rendet, és ezt nem lehet következmények nélkül megúszni. 

A DK elnöke hozzátette, hogy amennyiben lesz rá hely és lehetőség, akkor szívesen leülne beszélni Magyar Péterrel a nyilvánosság előtt, mert nem lehet azokat vádolni, akik a nyugatos, szabad európai Magyarországban hisznek, miközben Magyar Péter egy évvel ezelőtt még „ott volt velük”. 

Arra a kérdésre, hogy mire számít, ha létrejönne egy Magyar–Gyurcsány-vita, azt válaszolta: még soha nem beszéltek egymással, nem tudja, mi lenne, de annak ellenére, hogy nem bízik meg Magyar Péterben, előbb vagy utóbb beszélniük kell egymással, hiszen abban az egyben egyetértenek, hogy Orbánnak mennie kell, de hogy ki jöjjön utána, abban nem.

Ég és föld, amit mi gondolunk. Ha Magyar Péter magáénak akarja az országot, akkor csöbörből vödörbe kerülünk

– hangsúlyozta a DK elnöke, majd annak a meglátásának adott hangot, hogy ha végre mindenki, közösen belátná, hogy „vége van ennek a történetnek”, akkor már holnap távozhatna Orbán, és nem kellene 2026-ig várni.

Végezetül akár egy felhívásnak is betudható időpontot jelölt meg, amikorra mindenkit az utcára vár az Orbán-kormány ellen:

Minden ellenzéki, hazafi, a magyarok két zászlóval menjenek ki az utcára. Ne pártoskodjunk március 15-én, mutassuk meg a miniszterelnöknek, hogy ez a nap az Orbán elleni felkelés, a nekibuzdulás napja. Mindenki ki az utcára, aki Orbán bukását akarja!

– szólította fel a DK elnöke a kormánnyal elégedetleneket, pártállásuktól függetlenül. 

Amiben egyetért a DK és a Tisza

Ahogy azt korábban megírtuk, az elmúlt napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke is előrehozott országgyűlési választásokat kezdett követelni. A két pártvezér ezen témában ugyan egyetért, ám Magyar Péter továbbment, ugyanis véleménye szerint Orbán nélkül nincs Gyurcsány, és Gyurcsány nélkül nincs Orbán, és ők, azaz a Tisza Párt a magyar néppel együtt szeretnék és fogják lezárni a húszéves Orbán–Gyurcsány-korszakot.

Új kormányt előrehozott választással, előrehozott választást pedig az Országgyűlés feloszlatásával lehet elérni, ezért kezdeményezte ezt a Demokratikus Koalíció határozati javaslatban. A DK szerint tartozik a kormány annyival Magyarországnak, hogy feloszlatja az Országgyűlést, és előrehozott választást ír ki.

Megtettük, amit megígértünk, a Demokratikus Koalíció országgyűlési frakciója határozati javaslatot nyújtott be a parlament elé az Országgyűlés feloszlatásáról és az előrehozott választások kiírásáról

– hívta fel erre a figyelmet szombati közleményében az ellenzéki párt.

Vasárnap pedig Facebook-posztban számolt be arról a DK elnöke, hogy pártja levelet ír valamennyi fideszes képviselőnek, s abban a parlament feloszlatására és új választás kiírására szólítják fel őket.

Rovatok