A Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön közölte, hogy több mint 4 millió forint értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök egy XV. kerületi lakásban. Az intézkedés kezdetekor a lakó azt mondta, csak saját fogyasztásra tart drogot.
A BRFK Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói január 7-én a XV. kerületben ütöttek rajta egy lakáson, ahol információik szerint kábítószert tartottak. Az ott lakó férfi beismerte, hogy tart otthon némi drogot, meg is mutatta, hogy hol, de azt állította, csakis saját fogyasztásra – írja a police.hu.
A rendőrök nem elégedtek meg ennyivel, és alaposan átkutatták az ingatlant, így amikor lenyitották a padlás feljáróját, ott vákuumfóliába csomagolva megtaláltak körülbelül 1 kilogramm kábítószergyanús növényi törmeléket (az elsődleges adatok szerint marihuánát), valamint mintegy 100 gramm fehér port – ami minden jel szerint amfetamin.
A becslések szerint összesen 4,4 millió forint feketepiaci értékű anyagokat találtak,
amelyeket szakértői vizsgálat alá vetnek. Lefoglaltak még 137 ezer forintot, a drog porciózására használt eszközöket és mobiltelefonokat.
A lakásban tartózkodó három embert mintavételre állították elő, egy 49 éves férfit kábítószer birtoklása bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. Az eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya folytatja.