Alig egy hete érkezett a hír, miszerint távozik az LMP egykori társelnöke, Kendernay János, most pedig újabb kilépések rázzák meg a zöldpártot: a teljes Vas vármegyei elnökség lépett ki. Az elmúlt öt hónapban sorban szüntették meg tagságukat az LMP legismertebb arcai.
Kilépett a pártból a Vas vármegyei LMP elnöksége, vagyis az elnök, Németh Ákos, és a két elnökségi tag, Gálffy Áron és Hisham AbdulGhafoor is otthagyta a zöldpártot – írja az ugytudjuk.hu.
A portál megkeresésére Németh Ákos azt mondta, hogy társai nevében is azt tolmácsolja, hogy úgy érzi,
az LMP már nem képes komoly erővel képviseli a zöldpolitikát, ezért döntöttek a távozás mellett.
A vezetőség kilépésével az alapszervezet nem fog megszűnni, hamarosan tisztújítást kell tartania a tagoknak – közölte az ugytudjuk.hu.
A 2022-es országgyűlési választások óta sorban lépnek ki az LMP-ből a tagok, köztük a párt legismertebb politikusai. A sort Schmuck Erzsébet, egykori társelnök kezdte, aki 15 éven keresztül volt az LMP tagja.
Ez a párt már nem zöldpárt, és ellenzéki pártként is megsemmisült. Ezt a pártot Ungár Péter teljesen leuralta. Ez a párt már az ő pártja, Ungár-párt! Igaz, az Ungár vezette EP-listára a szavazatok mindössze 0,87 százalékát kapta az LMP, de ebből semmilyen következtetést nem vont le sem a párt, sem Ungár Péter
– írta közösségi oldalán a politikus.
Nem sokkal később újabb két tag jelentette be távozását. Vágó Gábor, az LMP egykori alapító tagja tavaly augusztus végén jelentette be, hogy kilép a pártból. Azt írta, először csak érzelmileg távolodott el, majd elfelejtett kilépni, most viszont meghozta a döntést. Egy nappal később Keresztes László Lóránt is megszüntette tagsági jogviszonyát az LMP-ben.
Nehéz volt meghozni ezt a döntést, hiszen másfél évtizede vagyok része ennek a közösségnek. Soha nem voltam tagja más pártnak, és meggyőződésem, hogy ma is ebben a pártban van a legtöbb olyan ember, aki őszinte hittel és hozzáértéssel küzd a természeti értékek megóvásáért. A közösséghez, korábbi tagtársaimhoz továbbra is lojális leszek, velük nem szeretném megszakítani a kapcsolatot. De egy játékszerré züllesztett, a zöldpolitikától eltávolodó, és öncélúvá vált pártnak nem akarok a tagja maradni
– fogalmazott Keresztes László Lóránt.
Az LMP-t akkor érte az újabb sokk, amikor Csárdi Antal is bejelentette kilépését. Ez azért is érhette rendkívül negatívan a párt elnökségét, mivel Csárdi volt az LMP egyetlen olyan országgyűlési képviselője, aki egyéni mandátumot nyert. A képviselő az eddig felsoroltakhoz hasonlóan magyarázta távozása okait, szerinte az LMP túlságosan közeledik a Fideszhez.
Alig egy hete érkezett a hír, miszerint Kendernay János – aki egykor ugyancsak betöltötte a társelnöki tisztséget – szintén otthagyja a pártot. Elmondta, hogy tíz évig volt annak tagja, amely időt két szakaszra tud bontani. Az elsőt sem tartotta felemelőnek, de már akkor is több konfliktus volt a párton belül, különösen az aktuális társelnökök esetében.
Kendernay János szerint „a párt tagságának jelentős része se nem tartotta magát zöldnek, se nem akart azzá válni”, valamint az együttműködés hiányát is felrótta egykori párttársainak. Ennek ellenére az első öt évében szinte minden tisztséget betöltött a pártban, és büszke volt társelnöki pozíciójára. Elmondta azt is, hogy az elmúlt öt év alatt a legjobb tagok távoztak, így de facto nincs tagsága, nincs politikája a pártnak, a közösség is teljesen eltűnt. A párt elveszítette teljesen a létjogosultságát.