Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Strasser Tibor sztárügyvéd

2025. január 10., péntek 16:07

Strasser Tibor ügyvéd hetvennyolc éves korában meghalt. Úgy tudni, tüdőembóliát kapott csütörtök este, és már nem lehetett rajta segíteni.

Hetvennyolc éves korában meghalt Strasser Tibor sztárügyvéd – írja a Blikk.

A haláleset után megszólalt Strasser Tibor egyik barátja:

Délután négy körül még telefonon beszéltünk, semmi problémája nem volt, aztán másnap reggel a családjától kaptam a szörnyű hírt.

A lap úgy tudja, az ügyvéd tüdőembóliát kapott csütörtök este, és már nem lehetett rajta segíteni.

Ahogy azt a Blikk összefoglalta, Dr. Strasser Tibor 1947-ben Budapesten született. 1965-ben érettségizett a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Miután sikertelenül jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakára és az ELTE bölcsészkarára, két éven át mechanikai műszerésznek tanult. Sikerrel szakvizsgázott, de munkába már nem állt, mert 1967-ben sikerült felvételije az ELTE Állam- és Jogtudományi karára. 1972 márciusában cum laude fokozattal végzett.

Az egyetem befejezését követően a Pest Megyei Ügyvédi Kamara ügyvédjelöltje lett, a Szentendrei Ügyvédi Irodánál töltötte le ügyvédjelölti időszakát, majd itt jegyezték be a kamara tagjai közé. Több mint húsz éven át dolgozott Szentendrén. 1993-ban ügyvédi irodája székhelyét Budapestre helyezte át.

Ügyvédi pályafutása során elsősorban polgári, gazdasági ügyekkel foglalkozott. Az utóbbi másfél évtizedben munkájában előtérbe kerültek a sajtóperek, melyek részben a helyreigazítás körében, részben a személyhez fűződő jogok – becsület- és jóhírnév-sértés, hangfelvétellel és képmással való visszaélés, magán- és üzleti titok megsértése – kapcsán merülnek fel.

A kilencvenes évek második felétől rendszeresen oktatott e témakörben kommunikációt tanuló hallgatókat, így az ELTE Szociológiai Intézetében, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem posztgraduális szakán, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, valamint a Népszabadság újságíró iskolájában. A Tőzsdei Választottbíróság megválasztott bírójaként is tevékenykedett több évben keresztül.

Rovatok