Index Vakbarát Hírportál

Öngyilkos lett egy férfi a budapesti Szent Imre Kórházban

2025. január 10., péntek 07:02

Öngyilkosságot követett el a budapesti Szent Imre Egyetemi Oktatókórház kápolnájában egy 50 év körüli férfi. Karácsony előtt került be a kórház pszichiátriai osztályára, és ugyan javulni látszott az állapota, de visszaesett. A Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette a tragédia hírét.

A budapesti Szent Imre Kórház kápolnájában végzett magával egy beteg férfi – írja a Blikk. Rokonai már karácsony előtt bekísérték az intézménybe, ugyanis aggódtak, hogy kárt tesz magában, mivel korábban egy búcsúlevelet találtak a szobájában.

Úgy tűnt, hogy a férfi állapota a pszichiátriai osztályon gyorsan javulni kezdett. Egy ott dolgozó informátor a lapnak elmondta, hogy a férfi sokat sétált, beszélgetett a többi beteggel, és még egy idős hölgyet is próbált felvidítani egy rajzzal.

„Tőlem is gyakran megkérdezte, hogy érzem magam, hogy vagyok, és mindig megköszönte a munkámat. Mindenki megkedvelte ebben a néhány napban” – tette hozzá a forrás.

Végül a férfit az év utolsó napján kiengedték a kórházból, viszont már másnap visszatért, szemmel láthatóan sokkal rosszabb állapotban. Az informátor megemlítette, hogy a kórházban azt beszélték, hogy talán a férfi gyógyszereit állították be rosszul, és azért esett vissza ennyire gyorsan.

A szemtanúk másnap látták utoljára, mikor a férfi felkelt, felöltözött, majd kiment az osztályról. Ezután a kápolnába mehetett, ahol egy oltár melletti kötélkorodból vett ki egy darabot, azt átvetette egy gerendán, és végzett magával. A férfit egy sebész találta meg, még élve vette le a kötélről a férfit, de hiába vitték azonnal az intenzív osztályra, már nem tudták megmenteni az életét.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a lap kérdésére megerősítette a tragédia hírét. Közölték, hogy közigazgatási eljárás keretében vizsgálják a történteket.

Ha bajban van, vagy másért aggódik

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt!

Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat: +36-80-20-55-20

A Kapcsolj egyből projekt honlapja: https://www.kapcsoljegybol.hu

Az Ifjúságért Mentálhigiénés Szövetség (IMSZ) a 137-000-s zöldszámon érhető el, hétköznapokon 17–21 óra között. Az IMSZ-ről bővebb információt itt talál: http://www.ifjusagi-lelkisegely.hu

Rovatok