Örményország és Georgia mellett a Fülöp-szigetekről is érkezhetnek vendégmunkások Magyarországra – derült ki a Magyar Közlöny csütörtöki mellékletéből, a Hivatalos Értesítőből.
Mint írtuk, Orbán Viktor már a 2024-es évértékelőjében közölte, hogy a kormány szigorít a harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatásán. Hangsúlyozta, hogy „nem akar vendégmunkásországot a hazájából”.
A kormányfő vállalta, hogy olyan vendégmunkásrendszer jön, amelyben a tartózkodás határozott ideig biztosított, emellett az elhagyás kikényszeríthetőségét is megteremtik. Idén már nem érkezhet Magyarországra vendégmunkás olyan országból, amellyel nincs visszafogadási egyezmény.
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024 december végén rendeletben rögzítette, hogy Magyarországra csak olyan országokból jöhetnek vendégmunkások, akikkel a kormány visszafogadási megállapodást kötött. A döntés jelentősen lecsökkentette, hogy mely országokból érkezhetnek vendégmunkások. A feltételeknek csak Örményország és Georgia felelt meg.
A Hivatalos Értesítő csütörtöki számában megjelent közlemény szerint
2025-ben a Fülöp-szigetekről is érkezhetnek vendégmunkások Magyarországra.
Az erről szóló rendeletet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jegyezte.
Mint írtuk, a kormány arról is megállapodott, hogy a családok és a magyar munkahelyek védelme érdekében idén 35 ezerben maximalizálják a kiadható vendégmunkás-tartózkodási engedélyek és a foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyek legmagasabb számát.