A leköszönő amerikai elnök szerint az 1962-es kubai rakétaválság idején volt akkora kockázata a nukleáris háborúnak, mint manapság az orosz–ukrán konfliktusban. Annak idején – a világégéstől tartva – sorra építették a bunkereket világszerte, így Magyarországon is. Az Indexnek nyilatkozó szakemberek szerint hazánkban a polgári védelemnek naprakész információi és tervei vannak ezekkel az objektumokkal kapcsolatban, amelyek közül a hadsereg több építményt korszerűsített, és a mai napig használják is azokat.
Egy bunker vagy vezetési pont akkor a legbiztonságosabb, ha az emberek nem tudják, hogy hol van. Így volt ez a Horthy-, a Rákosi- és a Kádár-korszakban, és igaz ez napjainkban is, amikor egész Európa háborús pszichózisban él.
Mint ismeretes, az Oroszországgal szemben egyre feszültebb helyzet miatt Németországban 2024 végén megkezdték a bunkerek és más, megerősített építmények összeírását, hogy egy támadás esetén ezek óvóhelyként szolgáljanak a lakosság számára.
A német kormány belügyi szóvivője elmondta, a bunkerek összeírásán jelenleg egy különleges munkacsoport dolgozik. A 83 milliós Németországban mintegy kétezer bunker épült, leginkább a második világháború, valamint a hidegháború alatt. Mára csupán 579 maradt.
A háborús hangulatkeltést csak fokozta, amikor tavaly októberben a német hírszerzés vezetője, Bruno Kahl arra figyelmeztetett, hogy 2030-ra Oroszország készen állhat arra, hogy megtámadjon egy NATO-országot.
„Hisztériakeltés folyik a német sajtóban. Gyanítom, hogy korábban a kormányválságról akarták csak elterelni a figyelmet, majd a háborús riogatással újabb szavazatokat próbálnak szerezni a február végi választásokon” – vélekedett az esetről egy, a neve elhallgatását kérő történész, aki hangsúlyozta, nincs szükség az ilyen objektumok összeírására, hiszen Németországban, ahogy Magyarországon is, a polgári védelemnek naprakész információi vannak.
Ezek az állami szervek meghatározott munkatervvel, feladatrendszerrel dolgoznak, és nagyon is jól tudják, hogy hol, milyen objektum található, ahol egy rendkívüli helyzetben – például terrortámadás vagy háborús fenyegetés – megvédhetik az állami vezetőket, illetve a lakosságot.
Külön kell választani a katonai vezetési pontokat és a polgári lakosság számára kiépített óvóhelyeket. Ezek többnyire a második világháború előtt és alatt, valamint a hidegháború idején az 1950-es és az 1960-as években épült bunkerek.
A honi légvédelem egyik kiemelt feladata volt – és ma is az – a repülőterek védelme. Az 1940-es évek első felében a magyar hadsereg minden repülőtér mellett berendezett a törzs, vagyis az irányításban résztvevő tisztek és munkatársai számára egy föld alatti vezetési pontot.
A Dunavarsány közelében lévő föld alatti szovjet atombunker 1969-ben készült el. A titkos bázis a szovjet Déli Hadseregcsoport speciális műszaki alakulatának a tököli szovjet katonai repülőtér tartalék vezetési pontjának épült. Ez azt jelenti, ha a NATO tagországai légicsapást vagy atomtámadást indítottak volna, a katonai vezetés ebből a bunkerből irányította volna a légierő harcát.
A szovjetek sokáig szigorú titokban tartották a bázis létezését, amelynek kódneve „Tulipán” volt. A Szovjetunió és a Varsói Szerződés felbomlása után, a Magyarországon állomásozó szovjet hadseregcsoport 1991-es távozását követően derült csak fény a szigorúan őrzött bunker titkára.
Az itt állomásozó, taktikai atomfegyverrel is rendelkező megszálló szovjet légierő elsődleges feladata egy háború esetén Ausztria és Észak-Olaszország megtámadása lett volna.
Ebben a Magyar Néphadsereg egyes egységei is támogatták volna a szovjetek haderejét.
A honi légvédelem irányítását decentralizálták, és az egész országot légvédelmi körzetekre osztották. Székhely volt például Nagykanizsán, Zalaegerszegen, Budapesten, Debrecenben vagy Kiskunhalason. Ezek a bunkerek vezetési pontok voltak, ahol maximum 30-50 embernek tudtak munkateret biztosítani.
A két világháború között a Magyar Nemzeti Bank (MNB) akkori vezetése elhatározta, hogy két bombabiztos bunkert épít vidéken arra az esetre, ha az ország aranytartalékát menekíteni kell Budapestről.
A keleti országrészben Miskolc mellett, Lillafüreden, míg a nyugati részen Veszprémben építettek egy biztonságos, a többtonnás bombáknak is ellenálló óvóhelyet. Mindkét objektumot „Sziklának” keresztelték el.
A veszprémi Sziklában őrizték 1944. november 5-től december 8-ig a magyar koronázási ékszereket és a Szent Jobbot.
Az 1960-as évektől az objektumot kizárólag a Magyar Honvédség kezelte. A hadsereg az 1980-as években az objektum atom- és biológiai fegyverek elleni védelmét is kiépítette. A nagyközönség számára a Szikla nem látogatható, ugyanis azt az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ használja, ahol a Hadműveleti Központ, valamint a Légi Irányító Központ is található.
Magyarországon bizonyos üzemeket a föld alá telepítettek. Például Jobbágyiban volt Magyarország egyetlen föld alatti lőszergyára, amelyet szovjet tervek alapján készítettek. Mai funkciója nem ismert.
A kubai válságot követően, a rakéták és a tömegpusztító fegyverek korszakában, az 1960-as években az volt a magyar politikai és a katonai vezetés elképzelése, hogy Budapesten minden kerületben és minden megyében létrehoznak egy-egy vezetési pontot a polgári védelem számára.
Atom- vagy légitámadás esetén a vezetők napokig biztonságosan tudták volna a védekezési feladatokat irányítani. Ezeknek a bunkereknek a létezéséről a lakosságnak nem volt tudomása. Például Csepelen a vezetési pontot egy általános iskola melletti pincében alakították ki. Ezeket az objektumokat jól felszerelték például távíróval, telefonnal és légszűrő berendezésekkel, így háborúban napokig biztonságban tartózkodhattak volna ott.
(Borítókép: A dunavarsányi szovjet atombunker. Fotó: Illyés Tibor / MTI)