A Magyar Hang értesülése szerint mintegy 57 ezer tyúk fulladt meg a Baromfi-Coop Kft. nyíregyházi telephelyén, a tömeges pusztulást ugyanis a szellőztetőrendszer hibája okozta. Ugyanakkor a Nébih fertőző betegségeket is vizsgált az eset miatt, hiszen október óta a madárinfluenza újra megjelent Magyarországon, ráadásul Szabolcs-Szatmár vármegyét is elérte, ahol már húsz településen észlelték. Egy szakértő szerint azonban könnyedén elképzelhető, hogy műszaki hiba miatt történt a tyúkpusztulás.
A Baromfi-Coop Kft. nyíregyházi telepén 2024 decemberében több tízezer tenyésztyúk pusztult el, miután leállt a központi szellőztetőrendszer, vagyis az állatok megfulladtak − értesült a Magyar Hang. A lap megkereste a Master Good-cégcsoportot, ugyanis ehhez tartozik a Baromfi-Coop Kft., de nem kaptak választ. Ugyanígy jártak az Atev Zrt.-vel, amelyek az elpusztult állatokat szállította el, a cég üzleti titokra hivatkozva utasította el a megkeresést.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatala (Nébih) azonban részletezte, mi is történt a baromfitelepen. „2024. december 25-én éjjel a Baromfi-Coop Kft. Nyíregyházán lévő, mintegy 57 ezer tenyésztyúkot tartó telepén leállt a szellőzés a központi biztosíték hibája miatt, ezért az ott lévő állomány nagy része elpusztult, a maradék állomány pedig felszámolásra került. Az illetékes, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei hatóság az esetet követően értesült a történtekről és jelezte azt a Nébih felé is. A kivizsgálás megtörtént, madárinfluenza és egyéb fertőző állatbetegség gyanúja nem merült fel” – közölte a hivatal.
A madárinfluenzát amiatt említették meg, mert 2024 októbere óta ismét terjed Magyarországon. Január 6-án érte el Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyét, ahol egy nyírbátori kacsatelepen azonosították a fertőzést, de a vármegye további 19 településén is észlelték.
A helyzetről Deim Zoltán igazságügyi állatorvos szakértő nyilatkozott, aki logikusnak, életszerűnek tartja a Nébih közleményét, és a szellőztetőrendszer meghibásodását sem gondolja kizártnak.
Minden nagy létszámú baromfitelepnek vannak tartalékgenerátorai, de ezek jellemzően épületen kívül, még a telep főkapcsolója előtt vannak bekötve, hogy a külső áramforrás kimaradása esetén is fenntartsák a világítást, fűtést, szellőztetést. Ha azonban a főkapcsoló biztosítéka hibásodott meg, abban az esetben a generátorok sem tudnak utánpótlást adni, és rendszer leáll
– közölte a szakértő, majd hozzátette, hogy az oxigénszint csökkenésekor a tyúkok pánikba esnek, légzésük szaporábbá válik és többet mozognak, ezáltal tovább fogy a levegő, valamint emelkedik a telephely széndioxid- és páratartalma, ezért pusztulhat el rövid időn belül ekkora mennyiségű állat.
Azt sem véli meglepőnek, hogy a megmaradt állományt is levágták az eset után, ugyanis a légszomjjal küszködő állatok testében a bélcsatornákból toxinok szívódnak fel, amely rontja a hús és a tojások minőségét. Ez viszont élelmiszer-biztonsági aggályokat is felvet, így az állatok közfogyasztásra alkalmatlanná válnak.