A rendőrség szerint mindössze 25 ezer forintnyi kár keletkezett, amikor a Momentum aktivistái kordont bontottak a Karmelita kolostornál, mégis eljárás alá vonták Tóth Endrét, a párt országgyűlési képviselőjét. A Momentum álláspontja szerint a Karmelita köré emelt kordon a NER szimbóluma, a kordonbontás pedig a rendszerbontás része.
Csak tanúként hívta be a rendőrség Tóth Endre momentumos országgyűlési képviselőt, de végül eljárás alá vont személy lett belőle – közölte Facebook-oldalán a politikus.
„Beidéztek a kordonbontás miatt. A hátam mögött látjátok a rendőrség épületét, ahol nemrég hallgattak ki papíron tanúként, valójában az első pillanattól világos volt, hogy eljárás alá vont személyként engem akarnak megvádolni szabálysértéssel” – olvasható Tóth Endre bejegyzésében.
Azt is mondták, hogy mindössze 25 ezer forint volt az a kár, amely a 2023 augusztusi kordonbontások során keletkezett, és egyszerűen elképesztőnek tartom egy ilyen apró kár miatt, amit egyébként egy illegálisan felállított, valójában nem építési területen lévő kordon elbontása okozott, és nyilván szerettük volna a legminimálisabb kárt okozni. Emiatt ekkora ügyet kavarnak az egészből, és aktivistáinkat zaklatják, vegzálják, és engem is beidéznek, egyébként a mentelmi jog megsértésével és az eljárási szabályoknak a kikerülésével, gyakorlatilag hivatali visszaélést megvalósítva
– fogalmazott a momentumos.
Tóth Endre szerint tanúként „az ember teljesen másra számít, más jogai is vannak, mint hogyha eljárás alá vont személyként hívják be, teljesen nonszensz, ez is a jogállamnak a csorbulását és a rendőrségnek az elképesztő eljárását mutatja. Mi továbbra is kitartunk amellett, hogy a kordon egy illegális dolog volt, és a kordonbontás a rendszerbontás része” – tette hozzá.
A párt közleményéből kiderült, hogy Tóth Endre mellett másik momentumos országgyűlési képviselő és momentumos aktivista is kapott idézést.
Ahogy arról az Index beszámolt, tavaly augusztus 24-én, az ukrán függetlenség napján nagyjából 25, a Momentumhoz közel álló aktivista ismét kordont bontott a Karmelitánál. Az volt a párt kilencedik kordonbontása a Miniszterelnökség székházánál.
A kordonbontást követően a Momentum politikusai egy táskát hagytak a miniszterelnök irodája előtt, amiben egy esetleges ukrán úthoz hasznos kellékeket helyeztek el.
Az Index információi szerint a táskában egy olyan fényképet helyeztek el a Momentum politikusai, amelyen a kormányfő 1989-ben, Nagy Imre újratemetésén szólítja fel a szovjeteket a távozásra. Elhelyezték a táskában Orbán Viktor 2008-as beszédét is, amikor az orosz–grúz konfliktus nyomán úgy fogalmazott, az orosz cselekmény katonai agresszió, a magyar érdek pedig nem az oroszbarát politika; valamint kapott egy tükröt is, hátha még bele tud nézni.
A Momentum egy külön oldalt is üzemeltet a kordonbontásról. A párt szerint a Karmelita köré emelt kordon a NER szimbóluma.