Index Vakbarát Hírportál

Betörőbanda ellen emeltek vádat Veszprémben

2025. január 24., péntek 16:19

Börtönbüntetést kért négy férfival szemben a Veszprémi Járási Ügyészség, amiért kétszer is betörtek egy műszaki cikkeket áruló üzletbe. A betörők több mint 4 millió forint értékben loptak el tableteket, telefonokat és okosórákat.

Négy férfival szemben emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség, akik egy műszaki áruházlánc üzleteibe törtek be – olvasható az Ügyészség sajtóközleményében.

A vádirat szerint a bűncselekményeket egy 44 éves férfi tervelte ki és bírta rá társait, hogy törjenek be az áruházba, és lopjanak el műszaki cikkeket. A férfi biztosította a betöréshez szükséges eszközöket és ruházatot, majd a helyszínre vitte őket és a közelben várakozott.

A rablásra 2023 szeptember végén került sor. A két férfi először csak felmérte a terepet, majd hajnalban visszatértek a helyszínre és egy fejszével megpróbáltak bejutni. A betörés azonban sikertelen volt, mert nem fértek be a résen.

Egy hónappal később – már hárman – újra próbálkoztak, és bejutottak az üzletbe. Cselekményüket azonban a riasztó megzavarta ezért sietve távoztak, de még így is 420 ezer forint értékű műszaki cikket vittek magukkal.

Egy héttel később, az üzletlánc veszprémi üzletét vették célba. A szervező az autóban várakozott, míg társai betörték az üveget és a nyíláson át bejutva több mint 4,3 millió forint értékben vittek el többnyire mobiltelefonokat, tableteket és okosórákat. Ezúttal az akciót a helyszínre érkező rendőrök zavarták meg, akiket észlelve a betörők a zsákmányt hátrahagyva menekülni kezdtek. 

Az eltulajdonított termékeket visszaadták az üzletnek, azonban a kár csak részben térült meg, mert közel 1,5 millió forint értékű műszaki cikk megrongálódott. Az üzletben okozott kár meghaladja a 700 ezer forintot. Az elkövetők ellen az ügyészség börtönbüntetést kért.

Rovatok