A hét elején elbocsátották nyírcsászári óvodájából Demeter Zsuzsát, azt az ellenzéki képviselőt, aki a nyomás ellenére nem mondott le mandátumáról, és nem állt át a kisebbségben lévő fideszes faluvezetés oldalára. A nyugdíj mellett óvónőként dolgozó politikus most az ATV Híradónak nyilatkozott az ügyről.
Amint arról az Index is beszámolt, az ellenzéki Demeter Zsuzsát, aki nyugdíj mellett óvónőként 44 éve tevékenykedik gyermekek mellett, decemberben figyelmeztették, álljon át, vagy mondjon le mandátumáról, különben elbocsátják a falu óvodájából. A képviselő nem tett eleget a figyelmeztetésnek, így munkaviszonyát végül hétfőn indoklás nélkül megszüntették.
Állítása szerint a fideszes faluvezetés azért helyezett nyomást a képviselőre, mert a héttagú testületben jelenleg a kormánypárti képviselők kisebbségben vannak, így egy képviselőre van szükség a többség megszerzéséhez. Az ATV Híradó beszámolója szerint december elején az óvónő próbálta a vezetőjével megbeszélni, hogy legalább a tanév végét várják meg a gyerekek miatt, de nem járt sikerrel.
„A gyerekeknek szükségük lenne arra, hogy továbbra is két óvodapedagógus legyen mellettük, úgyhogy nagyon fájdalmas, hogy így kell eljönnöm az óvodából. Szerettem volna végigvinni a tanévet, és aztán szépen elköszönni a szülőktől és a gyerekektől egyaránt, de hát ez már nem áll lehetőségként előttem” – mondta.
Arról is beszélt, hogy egyik képviselőtársa december ötödikén figyelmeztette, hogy mire készülnek ellene, de előtte már próbálták rávenni arra, hogy az önkormányzatban támogassa a fideszes polgármestert, erre azonban nem volt hajlandó.
Az egyik képviselő felkeresett az óvodában, és arról beszélt, hogy mi a terv velem, tehát konkrét nyomást próbált akkor már gyakorolni. Jóhiszeműen jött el a képviselő, engem figyelmeztetett
– fogalmazott.
Demeter Zsuzsa ezt követően felkereste polgármestert, aki nem tagadta a kirúgásával kapcsolatos terveket. Majd januárban kiderült, hogy csak akkor maradhat tovább az óvodában, ha lemond a mandátumáról.
A felmondási idő február 7-ig tart, a község már azt találgatja, ki lesz Nyírcsászáriban az új óvónő, miközben a pozícióra a polgármester sógornője is esélyes lehet. A képviselőt a legutóbbi fideszes faluvezetés idején is elküldték a munkahelyéről. A politikus a menesztése ellenére továbbra is képviselő marad, az ügyben hivatali visszaélés gyanúja miatt indult nyomozás.