Index Vakbarát Hírportál

Toroczkai László: Hatalmas, földindulásszerű változások zajlanak Magyarországon

2025. január 25., szombat 20:57

A túlélésért, a megmaradásért folytatott harc zajlik a világban, az igazi kérdés az, hogy a politika, amely rendre rátelepszik ezekre a folyamatokra, kisiklatja vagy győzelemre viszi e küzdelmet – hangsúlyozta szombaton a Mi Hazánk Mozgalom évértékelő rendezvényén mondott beszédében Toroczkai László, a tömörülés elnöke, parlamenti frakcióvezetője.

A politikus arról beszélt: hatalmas, földindulásszerű változások zajlanak Magyarországon és a világban, és a történelemben nem páratlan folyamat „attól különleges, hogy ezt valójában az emberek hajtják” – adta hírül az MTI.

Toroczkai László arról beszélt, hogy ennek a küzdelemnek a következménye keleten – ahol elegük lett az embereknek „az egypólusúra tervezett világrendből” – az orosz–ukrán háború, nyugaton pedig Donald Trump győzelme. 

A Mi Hazánk Mozgalom elnöke hozzátette, hogy mindeközben Magyarországon is hatalmas, földindulásszerű átalakulás zajlott tavaly, hiszen számos régi párt „került a padlóra”, omlott össze. Mint mondta, 2025-re nyilvánvalóvá vált, hogy mindössze három politikai erő maradt talpon, ezek tudják az alig több mint egy év múlva esedékes választások után eldönteni, merre tart Magyarország az átalakuló, turbulens világban.

A politikus szerint míg az „erkölcsi értelemben összeomlott” Fidesznek nincsen programja, a most megszületett Tisza Párt „összeollózott” elképzelései olyanok, mintha az volna a céljuk, hogy teljesen összezavarjanak mindenkit, aztán besöpörjék a szavazatokat.

Mindezzel azt állította szembe, hogy 2024 elején elkezdték aktualizálni a Mi Hazánk Mozgalom Virradat programját, és még idén végeznek is a munkával.

Kiléptetnék Magyarországot a WHO-ból  

Mi azt akarjuk, hogy újra Magyarország aranykora jöjjön el – fogalmazott Toroczkai László, aki elképzeléseik között említette, hogy vissza kell adni a rendőrség tekintélyét, rendbe kell tenni az egészségügyet, megduplázva a terület finanszírozását, kiterjesztve a prevenciót, megszüntetve a magyarok „élelmiszer-hulladékkal” való „mérgezését”. Hozzátette, hogy az Egyesült Államokhoz hasonlóan Magyarországnak is azonnal ki kellene lépnie az Egészségügyi Világszervezetből (WHO), és rehabilitálnia, kárpótolnia mindazokat, akik azért szenvedtek hátrányt, mert nem vették fel a koronavírus-vakcinát.

Az oktatásügy ismételt felépítését is sürgette. Azt mondta, a multinacionális nagytőke és az akkumulátorgyártás helyett a hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat támogatnák, s mivel „vidék nélkül nem marad meg Magyarország és a magyarság”, a hazai élelmiszeripar újjáépítéséhez a támogatás- és adópolitika átalakítása mellett szemléletváltásra és földosztásra volna szükség.

A politikus azt közölte, mindennek anyagi hátterét az állami működés racionalizálásával, a globális nagyvállalatok támogatásának leállításával és a most visszafogott uniós pénzek hazahozatalával teremtenék elő. Utóbbiról szólva kijelentette: az uniós források visszaszerzésének módja, hogy átvesszük az irányítást az Európai Unióban. Emellett a múltban ellopott vagyonok miatti kőkemény elszámoltatás, a korrupció teljes felszámolása” szükségességéről beszélt.

A Digitális Állampolgárság Program ellen is harcolnak  

A Mi Hazánk elnöke hangsúlyozta: nem utasítják el a külföldi befektetőket, de azoknak el kell fogadniuk feltételként, hogy nem hozhatnak be vendégmunkásokat Magyarországra, és csak itteni cég lehet a beszállítójuk.

A legkeményebben küzdünk és harcolunk a Digitális Állampolgárság Program ellen – jelentette ki a politikus, aki szerint nincs forgatókönyv arra az esetre, ha lefagynak a kormány által erőltetett módon bevezetett digitális rendszerek, vagy „gonosz kezekbe kerülnek” az adataink, mindez pedig a szabadságunkra leselkedő veszély.

Sztaniszlav Sztojanov bolgár európai parlamenti képviselő, a Szuverén Nemzetek Európája párt elnöke azt hangsúlyozta köszöntőjében: az Európai Unió ahelyett, hogy problémákat oldana meg, csak újabbakat hoz létre, legyen szó a migráció kezeléséről vagy az európai zöldátállás módjáról, ezért a kontinens keresztény alapjait megőrző megújulásra, egy virágzó Európa megteremtésére van szükség.

Tomasz Froelich, az Alternatíva Németországért (AfD) európai parlamenti frakcióvezető-helyettese a két, egymáshoz hasonló eszméket valló párt együttműködését méltatta.

Hangsúlyozta, az AfD és a Mi Hazánk Mozgalom is felismerte, hogy az európai emberekre leselkedő legnagyobb veszély a migráció. Az egész jobboldali mozgalom küldetése az, hogy biztosítsa a mi nyugati civilizációnk túlélését – hangsúlyozta a politikus.

Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár arról beszélt: lecsúszóban van Magyarország a versenyképesség terén, mivel rendkívül merev, rugalmatlan, a külföldtől erősen függő a gazdaságunk.

Rovatok