Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője szerint Karácsony Gergely főpolgármester úgy gátolná meg a mini-Dubaj-beruházást, hogy a területen szemétlerakatok és veszélyes hulladékhegyek vannak. Az állításra Vitézy Dávid is reagált, kiemelve, hogy Rákosrendező kitakarítása a magyar állam és a MÁV feladata lett volna. A Podmaniczky Mozgalom vezetője felidézte, hogy Lázár János még tavaly márciusban ígérte meg, hogy rendbe teszi a területet. Véleménye szerint az építési és közlekedési miniszter nem csinált semmit azonkívül, hogy „bőrkabátban fontoskodott”, és „hangzatos Facebook-videókat” gyártott.
Szentkirályi Alexandra pénteken Rákosrendezőn indította a napját, hogy bemutassa, milyen területen akadályozná meg a fejlesztéseket Karácsony Gergely. „Illegális szemétlerakatok, veszélyes hulladékhegyek, évtizedek óta elhagyatott romos épületek, drogtanyák és hajléktalanszállások, apokaliptikus táj. Így néz ki ma az egykori rendezőpályaudvar területe” – ismertette a helyszínt a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.
Hozzátette, hogy Karácsony Gergely a főváros történetének legnagyobb fejlesztését akadályozná meg, amelynek a budapestiek csak a nyertesei lennének.
A Podmaniczky Mozgalom vezetője szombaton Facebook-bejegyzésben reagált Szentkirályi Alexandra állítására.
Nahát, Szentkirályi Alexandra a szeméthalmok mellett csodálkozva épp Lázár Jánost állítja pellengérre, aki egy éve megígérte Rákosrendező kitakarítását? Vagy csak épp próbálja másokon számonkérni az állam el nem végzett feladatait? Hisz a terület tulajdonosa hosszú évtizedek óta a magyar állam és a MÁV volt
– írta közösségi oldalán Vitézy Dávid.
Felidézte, hogy Lázár János 2024 elején „bőrkabátban ment ki fontoskodni a területre, és megígérte: állami pénzből kitakarítják Rákosrendezőt. Azonkívül, hogy néhány vasutast kitelepítettek a szolgálati lakásaikból, nem történt semmi. Még a terület megtisztítására kiírt tendert sem tudták lefolytatni”. Véleménye szerint az építési és közlekedési miniszter a hangzatos Facebook-videókon kívül nem csinált semmit.
Vitézy Dávid hozzátette, hogy nem igaz, amit Szentkirályi Alexandra állít, mivel az államon kívüli szereplőnek, így a fővárosnak sincs joga kitakarítani Rákosrendezőt.
„Gondolhatnánk, hogy akkor majd a Lázár szerint 5000 milliárd forintot befektető arab vevő kitakarít, és ezért lett ez a fő érve a Maxi-Dubaj mellett érvelő kormányzati és fideszes politikusoknak. De nem, nem ez a helyzet. Az adásvételi szerződésben nincs ilyen kötelezettsége az arab befektetőknek” – fejtette ki a politikus.
Mint írtuk, január 20-án az Eagle Hills Csoport tulajdonába került az a 100 hektáros rákosrendezői terület, ahova a vitatott mini-Dubaj-projektet álmodták meg.
A tervek szerint a terület egyes részein akár 250–500 méter magas épületek is elhelyezhetőek lennének, azonban Lázár János minisztériuma közölte, hogy nem támogatja a Rákosrendezőre tervezett felhőkarcoló megépítésének tervét. Ragaszkodnak ugyanis a törvényhez, amely tiltja az 500 méteres magasházak építését.
Karácsony Gergely főpolgármester a szerződéskötést követően hazaárulásként értékelte a rákosrendezői állami telek eladását, és felidézte, hogy a mostani ügylethez hasonló sukorói telekcsere nyomán állami vezetők kerültek börtönbe. Ezt követően egy rendkívüli sajtótájékoztató keretein belül bejelentette, hogy a fővárosnak elővásárlási joga van a maxi-Dubaj területére, és ezzel élne is. Gulyás Gergely azonban a csütörtöki Kormányinfón azt mondta, hogy egy nemzetközi szerződés jött létre, így az kijelöli a vevőt, ezért a nemzetközi jogi aktus felülírja az elővásárlási jogot. Ha a főváros bírósághoz fordul, úgy az ítélet dönthet a kérdésben.
A rákosrendezői beruházással kapcsolatban egy kormányzati forrás azt mondta az Indexnek, hogy úgy indulhat fejlesztés egy napjainkban értékelhetetlen területen, hogy az állam minden részletre kiterjedően garanciát kapott. Forrásunk szerint új történet kezdődik az elhanyagolt és veszélyes anyagokkal szennyezett területen, a részletekről itt olvashat bővebben.