Index Vakbarát Hírportál

Botrányosan indult az év a Magyar Földrajzi Múzeumban

2025. január 26., vasárnap 14:49

Kubassek János az ország egyetlen földrajzi múzeumának alapítótagját eltávolították az érdi Magyar Földrajzi Múzeumból. A professzor a hírre reagálva elmondta, hogy váratlanul érte az, hogy kirúgták és nyilvános levelében azt állította, hogy kitiltották az intézményből. A hírre azonban reagált az intézmény igazgatója, Fekete-Mácsai Anetta, aki szerint szó nincs kitiltásról, sőt még kirúgásról sem.

Hosszú nyilvános levélben tudatta Kubassek János, hogy január 10-től kezdve már nem erősíti a Magyar Földrajzi Múzeum csapatát.

A Magyar Kultúra napján Érden is időszerűek Kölcsey Ferenc szavai: »Hass, alkoss, gyarapíts!« Január 10-én Fekete Mácsai Anetta igazgatónő tájékoztatott, hogy személyemet a Magyar Földrajzi Múzeumban elviselhetetlennek tartja. Az 1200 négyzetméteres épületben tűrhetetlen, hogy a 9 négyzetméteres irodámban továbbra is dolgozzak, a mosdó és a kézszárító használatával terheljem az intézmény költségvetését. Pallag Zoltán igazgatóhelyettes úr – aki január 1. óta, tehát több, mint egy hete tölti be ezt a tisztséget – földrajz szakos diplomával, tudományos fokozattal nem rendelkezik – határozottan kifejezte azonnali szobakulcsigényeit

– kezdte nyílt levelét a nemzetközileg is elismert professzor.

Kubassek János levelében arra is kitért, hogy nemcsak az irodáját vették el, hanem el is zárták mindentől, amellyel folytathatná tudományos munkáját.

Fekete-Mácsai Anetta szeretne megfosztani minden publikációs lehetőségtől, az archívumtól, a 15 ezer kötetes szakkönyvtár használatától, a fényképtártól, térképtártól és minden tudománytörténeti dokumentációtól

– jelentette ki a professzor, aki hangoztatta, hogy a helyi képviselő-testület az igazgatóváltáskor címzetes igazgatói és tudományos tanácsadói címmel ismerte el munkáját, ezért nagyon meglepte a döntés.

Az érdi díszpolgár szerint élete során sok nehéz helyzetet megélt, például került gleccserszakadékba a Himalájában, szenvedett amőbás dizentériától egy kórházi ágyon, sőt Ceylonban géppisztolycsövek előtt is állt már, de „semmi nem okozott akkora traumát, mint a váratlan kirúgás”.

Köszönet illeti Fekete Mácsai Anettát is, mert jólelkűségét bizonyította, hogy Móra Ferenc díjamat, szakmai és állami kitüntetéseimet, a Magyar Örökség díjat nem vette el. Hálás vagyok neki, hogy nem fosztott meg Érd díszpolgári címétől. Így továbbra is jogosult vagyok az érdi temetőben a díszsírhelyre

– fogalmazott a professzor.

Nem tiltották ki és nem is rúgták ki Kubassek Lászlót

A botrány kirobbanása után aztán a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója, Fekete Mácsai Anetta is reagált a hírekre és elmondta, hogy már 2023. augusztus elsejei kinevezése óta problémái vannak a korábbi igazgatóval.

Kubassek János már a címzetes igazgatói kinevezésekor megírta, hogy ő milyen feladatokat kíván ellátni. Ez jórészt lefedte a múzeum mindenkori intézményvezetőjének feladatait. Akkor úgy hittem, sikerült a félreértést tisztázni, de hamar kiderült, hogy szerepét továbbra is félreértelmezi: konferencia, és egyéb előadási lehetőségeket egyeztetett külsős kollégákkal, kiállításokat ígért a múzeum nevében úgy, hogy ezekről sokszor csak utólag értesültem tőle, vagy más kollégák leveléből. Ezeket a problémákat természetesen többször is jeleztem neki, sajnos eredménytelenül

– részletezte az igazgató, aki azt is elárulta, hogy a múzeum dolgozói korábban már kifejtették, hogy nem kívánnak tovább Kubassek Jánossal együtt dolgozni.

A problémákat nem sikerült kezelnie az igazgatónak, mivel a professzor továbbra is úgy lépett fel, mintha az intézmény vezetője lenne, ezért Fekete Mácsai Anetta kénytelen volt megválni a professzortól, de nem rúgta ki, csak nem hosszabbította meg szerződését.

A külső és belső problémák kezelésére nem láttam más megoldást, mint, hogy nem hosszabbítom meg a 2024. december 31-én lejárt szerződését. Kubassek János látszólag együttműködően fogadta ezt a hírt. Utolsó beszélgetésünk alkalmával biztosítottam arról, hogy természetesen továbbra is kutathat a múzeum gyűjteményében

– fogalmazott Facebook-bejegyzésében az igazgató, aki a látszólag békés elválás után döbbenten olvasta a professzor felháborodott levelét.

Az igazgatónő ezt követően hosszasan reagált a professzor szakmaiságot kritizáló kijelentéseire, majd elárulta, hogy a Kubassek János levelében írt valótlan állítások miatt jogi lépéseket tett.

Rovatok