Vasárnap változékony idő várható. A reggeli ködfoltok feloszlása után felhős és napos időszakok váltják egymást. Csapadék nem lesz, míg estefelé északnyugaton kisebb eső, zápor is előfordulhat. A legmagasabb hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul.
Vasárnap reggel az északkeleti és a középső országrészén nagyobb területen lehet ismét borult, ködös az idő. A pára főként az Északi-középhegység környezetében és a kevésbé szeles déli, délnyugati körzetekben maradhat meg tartósan – írja a HungaroMet.
A ködös tájakon előfordulhat szitálás, illetve késő délutántól északnyugaton kisebb eső, zápor is. Többfelé élénk, az Északnyugat-Dunántúlon időnként erős lesz a déli, délnyugati szél, de késő délutánra, estére átmenetileg mindenütt mérséklődik a légmozgás.
Délután változóan felhős időre van kilátás, több-kevesebb napsütéssel. Az Északnyugat-Dunántúlon időnként erős lesz a déli, délnyugati szél.
A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 11 és 16 fok között alakul,
de a tartósan borult, párás vidékeken akár jócskán 10 fok alatt maradhat a csúcsérték. Késő estére 0 és 8 fok közé hűl le a levegő.
A HungaroMet tartós, sűrű köd miatt két vármegyére adott ki figyelmeztetést. Első fokú, citromsárga figyelmeztetés van érvényben
Az érintett régiókban tartós, akár hat órán át tartó, sűrű köd várható, a látástávolság pár száz méterre korlátozódhat.
Az orvosmeteorológiai előrejelzés alapján fronthatással nem kell számolni, de a melegedés miatt melegfront jellegű tünetek jelentkezhetnek az arra érzékenyeknél. Többek között fejfájás, teljesítőképesség-csökkenés és vérnyomásváltozás tapasztalható, de akár ingerlékenyebbekké is válhatnunk.
A HungaroMet Facebook-bejegyzése szerint szombaton Pál névnap volt, így ezen a napon az úgynevezett „pálfordulás” is tetten érhető az időjárásban. Mint írták, a tartós hidegpárnát egyre többfelé váltják fel a tavaszt idéző csúcsértékek, amely még nagyobb területen válnak jellemzővé a következő napokban.
Ha időjárás, akkor is Index!
Megújult az Index időjárás-aloldala, ami mostantól az Index-applikációban is elérhető. Az Index saját Időjárás funkciója megbízható előrejelzéssel, radar- és műholdképpel, 24–48 órás riasztási térképpel és további bővítményekkel várja az időjáráshírek kedvelőit. Töltse le az Index-applikációt, és iratkozzon fel az időjárási riasztásokra, hogy azonnal értesüljön a lakhelyén zajló meteorológiai eseményekről!