Index Vakbarát Hírportál

Karácsony Gergely: A főváros elővásárlási joga semmilyen oligarcha kegyes jóváhagyásától nem függ

2025. január 26., vasárnap 11:08

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere összefoglalta álláspontját Rákosrendezővel és a mini-Dubajjal kapcsolatban. Szerinte a jogi helyzet, bár bonyolultnak tűnhet, teljesen egyértelmű: Budapestnek elővásárlási joga van, és élni is fognak ezzel, hogy egy „budapestieket szolgáló fejlesztés valósuljon meg Rákosrendezőn, mutyi helyett átlátható versennyel”.

A héten nagy közéleti vitát generált a rákosrendezői terület, ahol arab befektetők szeretnék felépíteni a mini-Dubaj néven elhíresült városrészt.

A szerződés nyilvánosságra kerülése után egyből elkezdtek üzengetni egymásnak a magyar politika résztvevői, a legnagyobb meglepetést azonban az jelentette, hogy Karácsony Gergely bejelentette, hogy a fővárosnak elővásárlási joga van, és ezzel élni is kíván. A főpolgármester most közösségi oldalán foglalta össze az álláspontját.

Budapest nem Bindzsisztán, de hogy Magyarországot azzá tették-e, az hamarosan kiderül. A mini-Dubaj vs. Parkváros vita végső soron erről szól. A jogi helyzet egyértelmű és világos, már ha Magyarországon van még a jognak érvénye

– kezdte Karácsony Gergely hosszú bejegyzését.

A főpolgármester kifejtette, hogy az adásvételi szerződésben az eladó magyar állam tájékoztatta az arab milliárdost, hogy Rákosrendező területére a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt.-nek – jelenlegi nevén BKM – Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.-nek – a Polgári törvénykönyv alapján elővásárlási joga áll fenn. Ebből fakadóan az adásvételi szerződés szerint a vételár első részletének megfizetésére az arab befektető az attól számított tíz napon belül köteles, hogy az elővásárlási jogról való lemondásról szóló nyilatkozatokat a magyar állam a részére bemutatta, vagy az elővásárlási jog gyakorlására nyitva álló határidő eredménytelenül telt el.

Most szólok, nem fog eredménytelenül eltelni ez a bizonyos határidő

– tette hozzá a főpolgármester.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő szerint azonban a magyar kormány és az Egyesült Arab Emírségek kormánya közötti gazdasági együttműködésről szóló megállapodás szerint az ingatlan kizárólag olyan jogalany számára értékesíthető, amelyet az Egyesült Arab Emírségek vevőként kijelölt, így a főváros nem érvényesítheti elővásárlási jogát. Karácsony Gergelynek azonban erre is van válasza.

A Legfelsőbb Bíróság 2009-ben jogértelmezést adott az elővásárlási jog gyakorlásával összefüggő egyes kérdésekről. Ennek megfelelően az elővásárlási jogosultság a teljes ingatlancsomagra vonatkozik. A fővárosnak tehát az egész rákosrendezői területre elővásárlási joga van, és ez semmiféle harmadik személy, sem a magyar, sem az egyesült arab emirátusokbéli kormány, sem semmilyen ilyen-olyan oligarcha kegyes jóváhagyásától nem függ. És pont

– jelentette ki a főpolgármester, aki kitér arra is, hogy a magyar állam volt az, amely évtizedeken keresztül hagyta lepusztulni a területet, ők viszont parkvárost hoznának létre Rákosrendezőn.

Az elővásárlási jog gyakorlására a magyar állam vagyonkezelőjének fel kell hívnia a Budapesti Közművek Zrt-t. Abban az esetben, ha az elővásárlási jogot megsérti a magyar állam, a fővárosi cég haladéktalanul pert indít a jogszabályoknak megfelelően az eladó, vagyis a magyar állam, és a vevő, vagyis az arab milliárdos ellen is

– tette hozzá, és megjegyezte, hogy fel vannak arra készülve, hogy „a magyar kormány meg akarja sérteni a hatályos törvényeket, hogy az elővásárlási jogunkat kijátszva akarja odaadni Budapest aranytartalékát az arab befektetőnek”.

A főpolgármester szerint a jogi helyzet elsőre bonyolultnak tűnhet, de nem az, ugyanis tiszta és világos, hogy elővásárlási joguk van, amellyel élni is kívánnak, hogy egy „Budapestet és a budapestieket szolgáló fejlesztés valósulhasson meg Rákosrendezőn, mutyi helyett átlátható versennyel”.

Nem biztos, hogy Szentkirályi Alexandra szavazhat majd Rákosrendező ügyében

A főpolgármester megjegyezte, hogy szerdán fogja tárgyalni az általa benyújtott előterjesztését. Az üggyel kapcsolatban azonban felmerült, hogy a Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője nem szavazhat majd az ügyben. Ennek oka, hogy Jámbor András független országgyűlési képviselő felhívta arra a figyelmet, hogy a területen szintén résztulajdonnal bíró Novacitas Kft. céghálóján keresztül egészen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterig, Szentkirályi Alexandra férjéig lehet eljutni.

Már megint és még mindig: pénz, pénz, pénzecske. A Fővárosi Közgyűlés szerdán tárgyal az ügyről, ezek után érdemben kell vizsgálni, kizárja-e a szavazásból összeférhetetlensége a Fidesz frakcióvezetőjét

– írta korábban ezzel kapcsolatban Karácsony Gergely.

A honvédelmi miniszter azonban kizárta, hogy bármi köze lenne az ügyhoz és felháborítónak nevezte, amit a főpolgármester csinál.

Felháborító, amit Karácsony Gergely és társai művelnek a rákosrendezői projekt kapcsán. Csak rombolni tudnak, és hazugságokat terjeszteni. De hiába erőlködnek, nincs, és nem is volt soha semmiféle közvetlen vagy közvetett érdekeltségem a projektben. Azonnal álljanak le a teljesen alaptalan hazudozással

– jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Rovatok