Ezúttal egy férfi és egy nő szállt ki teljesen szabálytalanul és életveszélyes módon egy magyarországi alagútban azért, hogy a biztonsági kamerának integessen és riszálja magát. A mutatvány feljelentést ért.
Életveszélyes mutatványról készült videót osztott meg a hivatalos oldalán a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF). A felvételen egy autós szabálytalanul megáll egy magyarországi alagútban, majd felváltva táncot lejtenek és integetnek a párjával a biztonsági kamerának.
Nagyjából két hete már posztoltak egy hasonló esetről, akkor egy fiatalokból álló csapat szállt ki a járműből, és kezdett az alagútban fotózni, videózni, a mostani „kreatív” próbálkozás pedig egy hasonlón akciót eredményezett. A felvétel apropóján igyekeztek felhívni a figyelmet arra, hogy mennyire veszélyes megállni egy alagútban.
A hétfőn posztolt felvételen az látható, amint az autó megáll az alagút közepén és az abból kiszálló sofőr vidáman integet, táncol a biztonsági kamerának, őt követően az anyósülésből kipattanó női utas is hasonló mozdulatokat tesz, jól láthatóan csak a hecc kedvéért.
Bár egészen más körülmények között még akár jópofa is lehetne ez a kis »szombat esti láz«, sajnos ez most egy rendőrségi feljelentést ért
– írta az MKIF.
A társaság hangsúlyozta a posztban, hogy tilos megállni az alagútban, tiltja a KRESZ, és rendkívül kockázatos is egy hasonló mutatvány. „Megéri ilyen életveszélyes mutatványokért kockáztatni? Nem hinnénk…” – írták.