Index Vakbarát Hírportál

Márciustól a BudapestGO appból is riasztható lesz a BKK-rendészet

2025. január 27., hétfő 20:44

A Budapesti Közlekedési Központ hétfőn közölte, hogy januártól központi irányítású, kibővített rendszerben gondoskodnak az utazás közbeni biztonságról, ugyanis az újonnan létrejött BKK-rendészet a BKK és a BKV vagyonőreivel közösen felügyelik a rendet. A rendészeti munkatársaktól közvetlenül is kérhető segítség, ha a helyszínen tartózkodnak, de várhatóan márciustól a BudapestGO appban is megjelenik egy új funkció, amellyel is hívhatók lesznek.

A korábban is működő BKK, illetve BKV biztonsági szolgálatok mellett az újonnan létrejött BKK-rendészet, valamint a fővárosi rendészet összehangoltan dolgozik az utasokért a Budapesti Utasbiztonsági Szolgálatban, közölte a BKK.

Mint írták, a január 1-jével a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) új szervezeti és működési szabályzatának megfelelően megalakult a BKK rendészeti osztály, amely 39 emberrel látja el a feladatát a budapesti közösségi közlekedés járatain és megállóiban, de a rendészek száma folyamatosan nő, a teljes létszámuk 75 lesz.

Az egységek tevékenységét irányító, 24 órában működő diszpécserközpont  probléma esetén  gyorsabb reakciót tesz lehetővé , emellett az utasok folyamatos rendészeti jelenlétet tapasztalhatnak a kiemelt vonalakon, így például a 4-6-os villamoson. 

Közölték, hogy a közös irányítású Budapesti Utasbiztonsági Szolgálat nemcsak az ügyfelek biztonságérzetének és utazáskomfortjának javításáért felel, hanem az utazási feltételek megsértése miatt az utazásból kizárt, szociálisan nehéz helyzetben lévő embereknek is segítséget nyújt a hajléktalanok ellátását végző fővárosi, valamint civil szervezetekkel együttműködve.

Tudatták azt is, hogy

márciustól a BudapestGO alkalmazásban megjelenő új funkció lehetőséget ad az utasoknak a közvetlen jelzésre.

Rendészeti beavatkozást igénylő esetekben az utasok hívhatják az utasbiztonsági rendszer központi irányítószolgálatát, a személy- és vagyonbiztonságot közvetlenül veszélyeztető helyzetekben pedig a 112-t. Baleset vagy veszélyhelyzet esetén továbbra is a 112-t kell hívni.

Közölték azt is, a Budapesti Utasbiztonsági Szolgálat rendszerében dolgozó rendészek, valamint személy- és vagyonőrök az egyszerűbb azonosíthatóság érdekében közös formaruhában, egyforma láthatósági sárga mellényben dolgoznak.

Rovatok