Index Vakbarát Hírportál

„Suzukis bontószökevény” kényszerített megállásra egy szabályosan közlekedő járművet

2025. január 27., hétfő 06:03

Egy Suzuki agresszív sofőrje vett üldözőbe minden előzmény nélkül egy szabályosan közlekedő másik járművezetőt. Az esetről videó is készült.

Sérthette az előtte haladó, megengedett sebességet maradéktalanul betartó jármű sebessége, ezért Ecser és Maglód között agresszív manőverezésbe kezdett egy suzukis, hogy megbeszélhesse problémáját a szabályosan közlekedő gépjármű sofőrjével – közölte a Budapesti Autósok.

Az eset még tavaly december 14-én történt, az esetnek semmilyen előzménye nem volt. A suzukis az Ecserről Maglódra átívelő felüljáró után vette üldözőbe a másik autó vezetőjét, akinek fedélzeti kamerája mindent rögzített.

60 kilométer per óra a megengedett sebesség, illetve utána, ahogy beérsz Maglódra, 50 kilométer per óra, majd 40 kilométer per óra. A suzukis bontószökevénynek vélhetően nem tetszett a sebességem, mert már fénysebességgel érkezett meg mögém, és egyből minden előzmény nélkül magyarázni kezdett, illetve a videón láthatóan a kanyarodósávban, forgalom elől elzárt területen, záróvonalon át agresszívan bejön elém, és megállásra kényszerít

– mesélte a felvételt készítő sofőr.

Elmondása szerint az agresszív sofőr valószínűleg észre vehette a fedélzeti kamerát, ezért a végén kitette az irányjelzőt, hogy ne tűnjön annak, ami valóban volt. „Hiszen a kanyarodási szándékot előre szoktuk jelezni, nem így, hogy még közben is jelzi, hogy kövessem, mert beszélni akar velem... Már amikor mögém ért, illetve elment mellettem, akkor jelezte folyamatosan társalgási szándékát. Remélem, a rendőrség díjazza, mert nem való az utakra” – tette hozzá a járművezető.

Rovatok