Index Vakbarát Hírportál

„A világért se akarnám megbántani” – összecsapott a főispán és a főpolgármester a kormány nagy projektje miatt

2025. január 27., hétfő 11:19

„Most akkor van pénz vagy nincs pénz?” – tette fel a kérdést Sára Botond főispán azzal kapcsolatban, hogy Karácsony Gergely jelezte: az önkormányzat élne a rákosrendezői beruházás területét érintő elővásárlási jogával. A főpolgármester szinte rögtön válaszolt Sára Botond felvetéseire.

„A Fővárosi Közgyűlés a Rákosrendező-ügy kapcsán talán élete eddigi legnagyobb döntése előtt áll. Karácsony Gergely javaslata veszélyes, hiszen az amúgy is törvénytelenül működő és csődközeli helyzetben lévő város olyan terhet venne a nyakába, aminek megoldására nem képes” – jelentette ki hétfői videójában Sára Botond.

Eddig azt hallottuk, hogy nincs pénze a városnak. Most mégis egy nagy, olyan beruházásba akar belecsapni, amit egy város önmagában nem tud megvalósítani. Most akkor van pénz vagy nincs pénz?

– tette fel a kérdést a főispán.

Január 20-án számoltunk be arról, hogy a rákosrendezői terület, ahova megálmodták a mini-Dubaj-projektet, külföldi befektetők kezébe került. Karácsony Gergely ezt követően jelezte, hogy a fővárosnak elővásárlási joga van az érintett területre, amivel élne is.

Sára Botond hangsúlyozta: „A közgyűlési tagok arról döntenek, hogy megakadályozzák-e azt a lehetőséget a budapestiek elől, hogy új lakások épüljenek, új munkahelyek jöjjenek létre, vagy támogatják a fejlesztést, ami pénzt hoz, amiből lehet biztosítani a köztisztaságot és a tömegközlekedés fejlesztését.”

Karácsony Gergely: A világért se akarnám megbántani, segíteni próbálok

Karácsony Gergely a videó alatt kommentben reagált: „Ahhoz, hogy valaki főispán – édes istenem – legyen, tudom, elég, ha hű a Fideszhez, ezt ebben a videóban is letudta, gratulálok. De ha valaki Budapestet, és nem Bindzsisztánt szolgálja, legalább egy kicsi hozzáértés, némi felelősség és valamennyi elmélyedés kellene.”

A minap azt találtam mondani: ingyen nem lehet valaki ennyire hülye… Hát, nehogy magára vegye, főispán úr, a világért se akarnám megbántani. Inkább segíteni próbálok

– közölte a főpolgármester, majd három pontba szedte álláspontját, idézzük:

Karácsony Gergely végül jelezte: „És persze amit mi akarunk Rákosrendezőn, Parkvárost, megfizethető lakásokkal és sok zölddel, azt is beruházók bevonásával, csak nem mutyival, hanem átláthatóan, nem arab milliárdosokkal bindzsizve, hanem versenyben, tudja, a szuverenitásunkat és a budapestieket szolgálva. Mondtam, ez a vita a bonyolult jogi helyzet ellenére egyszerű kérdésről szól: Budapest vagy Bindzsisztán? Úgy látom, főispán úr már döntött.”

Rovatok