Azért, hogy a járvány kitörésének ötödik évfordulóján már végleg mindenki tiszta képet kapjon a védekezésről és az elért eredményekről, Minden, amit még sosem mondtunk el a Covid-járványról címmel vasárnap este 7 órától videópremierrel jelentkezett Orbán Viktor miniszterelnök. A dokumentumfilm részletes betekintést nyújt a Covid–19 kitöréséről és a magyarországi megfeszített munkáról, a vakcinázásról és az eredményekről. Az ellenzék közül a Tisza Párt, a Demokratikus Koalíció és a Jobbik szólalt meg. A három ellenzéki párt egyaránt bírálta a kormány járványügyi tevékenységét, egy EP-képviselő pedig olyan nyilatkozott tett, ami feljelentést vonhat maga után.
2019 decemberében, amikor megjelentek az első, szűrt információk, hogy Kínában rendkívüli betegség ütötte fel a fejét, Magyarország kormányzati szinten, a WHO-tól függetlenül, 2020 januárjában felállította az Operatív Törzset. Akkor még nem volt nevesítve, hogy világjárványról van szó, ám az ország már arra készült.
A világjárvány elleni védekezés első lépése a határvédelem, az útvonalak kijelölése volt, hogy ne találkozzanak fertőzött emberrel a magyar állampolgárok.
A kibontakozó Covid-járvány miatt a világon elsőként és szinte azonnal olyan rendelkezések léptek érvénybe, mint a maszkviselés, a távolságtartás elrendelése és a nagyon sérülékeny csoportoknak a védelme. A következő döntés az volt, hogy folyamatosan rendelkezésre álló kórházi ágyakat szabadítsanak fel arra az esetre, ha a járvány valóban elszabadul, valamint a miniszterelnök a tudósoktól a „legrosszabb forgatókönyvet” kérte, és kijelentette, „nem engedhetjük meg, hogy azért haljon meg valaki, mert nincs lélegeztetőgép”.
Azért, hogy a járvány kitörésének ötödik évfordulóján már végleg mindenki tiszta képet kapjon a védekezésről és az elért eredményekről, Minden, amit még sosem mondtunk el a Covid-járványról címmel vasárnap este 7 órától videópremierrel jelentkezett Orbán Viktor miniszterelnök a YouTube-csatornáján – olvashatták az Indexen.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a dokumentumfilmben arról beszélt, hogy „egy Kambodzsa, Thaiföld, Laosz kör után” pozitív lett a koronavírustesztje. Majd 17 napot töltött karanténban, nagyon beteg volt. Az orosz vakcinák megvásárlásáról a karanténban bonyolította le az első tárgyalást. Orbán Viktornak a külügyminiszter mondta, hogy rendeljék meg az orosz oltóanyagot, de minden más csatornát is indítsanak el, és neki lett igaza – tette hozzá.
Az első adag koronavírus elleni Pfizer–BioNTech-oltóanyag már 2020 decemberében megérkezett Magyarországra, amely első körben 4875 egészségügyi dolgozó oltását tette lehetővé.
A másodikként engedélyezett, szintén mRNS-alapú, az Egyesült Államokból származó Moderna-vakcina 2021. január 12-től szállt be a hazai oltakozásba, majd nem telt el egy hónap sem és megérkezett az AstraZeneca, a Szputnyik V 40 ezres ampullaszállítmányal végül a kínai oltóanyag a Sinopharm is rendelkezésre állt.
Orbán Viktor videós összefoglalójából kiderült, hogy Müller Cecília országos tiszti főorvos szerint a félelem, a tudáshiány és sok minden más is befolyásolta a védőoltásokhoz való hozzáállást. Ezt próbálta naponta leküzdeni, meggyőzni az embereket. Mint mondta, direkt felvette a keleti és a nyugati vakcinát is, mert úgy gondolta, hogy az meggyőző lehet mások számára, ha ő is ezzel oltatja magát.
A videóban Karikó Katalin Nobel-díjas magyar kutató munkájára is kitértek. Orbán Viktor szerint Magyarország „a rejtett zsenik világa, nem lehet tudni, honnan dugja ki a fejét valami született tehetség”.
A magyar kormány az átoltottsági számokhoz igazítva, fokozatosan enyhített a korlátozásokon. 2,5 millió beoltottnál rövidítettek a kijárási korlátozáson, és kinyithattak a szolgáltatások. 3,5 millió beoltottnál a vendéglátósok megnyithatták a teraszokat, négymilliónál a védettségi igazolvánnyal rendelkezők kaptak kedvezményeket.
Az ötmilliomodik beoltott magyar állampolgár után többek között megszűnt a kijárási tilalom, a maszkviselési kötelezettség közterületen, az üzletek, vendéglátóüzletek és más helyszínek járványhelyzetre tekintettel elrendelt kötelező zárási időpontja is.
Többek között a Tisza Párt sem hagyta szó nélkül a megjelent videót, és Magyar Péter, a párt elnöke és Kulja András orvos végzettségű tiszás európai parlamenti képviselő közösen bírálta az elhangzottakat, és együtt elemezték a kormány válságkezelését.
Kulja András szerint az orvosoknak nem volt semmi információja arról, hogyan kell megszervezni az ellátást. Ő maga egy csecsemőorvos kollégájával írt protokollt, így lényegében nekik kellett megszervezni az ellátást a koronavírus-osztályon.
A kormány egészségügyi rendszerének kritizálásán túl Takács Péter egészségügyi államtitkár külön is éles bírálatot kapott, amiért a „személyét érintő ordas hazugságok” miatt feljelentést tesz. Finom gesztus volt az államtitkár részéről, hogy egy archív fényképpel jelezte, hogy a Tisza Pártban „megokosodott" Kulja András a járvány idején büszkén pózolt Müller Cecília országos tiszti főorvossal, a járvány elleni hazai harc nagyasszonyával.
Orbán Viktor dokumentumfilmje miatt a Jobbik közleményt bocsátott ki, szerintük Orbán Viktor válságkezelése bukás volt, és végképp tönkretette az egészségügyet.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a Facebook-oldalán élőben reagált Orbán Viktor Covid-járványról szóló videójára. Szerinte a Covid-járvány alatt nálunk hunyt el a legtöbb ember a többi országhoz viszonyítva, és ez az Orbán-kormánynak a bűne, ezért a volt miniszterelnök szerint a kormánynak nem ünnepelnie kéne, hanem nyilvánosan bocsánatot kérnie.
Hont András, az ÖT és az Index publicistája Kulja András kritikájára reagálva a Facebook-oldalán azt írja: „Vannak bohócdoktorok, akik gyerekkórházakban és idősotthonokban igyekeznek segíteni az ápoltakon, meg van ő. (Nem tudom, ki találta ki, hogy öt év után azon kezdjenek versengeni, melyikük volt a nagyobb kovidnáci, de felőlem újrakezdhetjük az összes vitát).”
Egy másik bejegyzésében pedig a publicista abban foglal állást, hogy „a példakép Trump első intézkedései egyikeként bejelentette a WHO-ból való kilépést, és nem azért, mert a világszervezet megpróbált volna eltussolni egy járványt. Hogy a beiktatáson alázatosan az elnök elé járuló Meta-vezér korábban közölte: a Coviddal kapcsolatos információikat politikai nyomásra torzították, és nem úgy, hogy bagatellizálták a koronavírussal kapcsolatos híreket. Hogy Biden leköszönt elnök előzetes kegyelemben részesítette a korábbi járványügyi főnököt, Anthony Faucit, és nem azért, mert nem volt elég szigorú. Szóval, brávó, sikerült utólag magukra húzniuk az egész botrányt. Amíg meg nem érkezett az állítólagos kihívó, ezúttal Kulja doktor képében, aki parádés formaidőzítéssel elfoglalta Boldogkői és Kemenesi méltán elárvult szerepét. Tényleg létezik long-kovid hatás, csak éppen az agyra hat.”
(Borítókép: Egy férfi Covid-oltást kap 2020. december 27-én, Miskolcon. Fotó: Balázs Attila / MTI)