Az előző heti, több mint 260 oktatási intézményt ért fenyegetés nyomán kerestük meg Hal Melinda klinikai szakpszichológust, hogy megpróbáljuk tisztázni, mit lehet tenni ilyen esetekben, egyáltalán fel lehet-e készülni ilyen krízishelyzetekre.
A szakpszichológus a felvetésre, hogy mit jelent egy kisebb gyermek számára egy váratlan helyzet, jelen esetben egy bombafenyegetés, azt mondta, ezt ők akár traumaként is megélhetik. Amikor a legkisebbek azt látták, hogy mondjuk a tanárok egy része is pánikba esett, akkor ez csak növelheti a kicsik szorongását.
Ilyen helyzetekre a szakember mentális kondicionálást javasolt megoldásként. Ez azt jelenti, hogy pszichológus segítségével kell elsajátítani és begyakorolni, hogyan reagáljunk egy krízishelyzetre, és hogyab ne essünk pánikba. Ha birtokában vagyunk ezeknek a technikáknak, akkor le tudjuk magunkat nyugtatni, és úgymond „jóféle cselekvésre” tudjuk a szervezetünket ösztönözni.
Ilyesmit egyébként a sportolók esetében az edző végez, de ugyanezt alkalmazzák a hadseregben is, ahol megtanítják a katonáknak, hogy az életüket fenyegető veszélyre miként reagáljanak hatékonyan. Ugyancsak jó lenne, ha a pedagógusok is tudnák a mentális kondicionális alapvető lépéseit, mert akkor azokat továbbadhatnák tanítványaiknak. Ha mondjuk lennének olyan szülői klubok, ahol maguk a szülők is elsajátíthatnák a technikát, az még inkább meggyorsítaná a felkészülést a váratlan szituációkra.
A szakember szerint nagyon fontos lenne, hogy ilyenkor általános protokoll lépjen életbe, ami például meghatározott módon juttatja a gyerekeket az épületen kívülre, majd amikor biztonságba kerültek, megkezdődik annak vizsgálata, hogy mindez miként csapódott le bennük.
Ilyenkor a pedagógusok helyében megkérdezném a gyerekektől, elsősorban ha valaki sírdogál, mit érez, mire gondol, veszélyben érzi-e magát. Aztán megnyugtató hangon elmagyaráznám neki, hogy már biztonságban van, és nem történhet semmi baj.
Fegyelmezettséget, tudatosságot kell sugározni a gyerekek felé, és nem szabad a helyzetet sem elbagatellizálni, sem pedig a veszélyt túldimenzionálni.
Hal Melinda elfogadja az idősek érvelését, hogy bizony ők is megéltek háborút, forradalmat, de olyan töményen és olyan sokféle válsággal a magyaroknak még nem néztek szembe, mint amit az elmúlt öt év hozott. Kezdődött a világjárvánnyal, az orosz–ukrán háborúval, majd fenyegető energiaválsággal és az elszálló inflációval szembesültek.
Ezek mellett megjelenik egy olyan lelki krízis is, amelyet valójában a digitális térből érkező ingeráradat is okoz.
Idetartoznak a népszerű közösségi médiaoldalak, a TikTokkal együtt, amelyet már óvodás korúak is pörgetnek. Ezek azok a bizonyos digitális cumik, amelyeket a szülő enged meg a gyerekének, aki pillanatok alatt rá is szokik a használatukra.
Mint a szakértő megjegyezte, az erőszakos tartalmak lövedékszerűen érintik az idegrendszert, különösen ha ezek mellé még szexualitás is társul. Mindez pedig azért veszélyes, mert ezek folyamatos szorongást váltanak ki 4-5-6 éves, és persze idősebb gyerekeknél is.
A pszichológus külön kitért arra, hogy az elmúlt öt év egymást követő krízisei a társadalomban egyfajta kiégést eredményeztek, elfáradtunk, és nagyon kellene a pihenés.
A felnőtt lakosság sem foglalkozik kellőképpen és eleget a mentális egészségével, vagyis ha nem vesszük komolyan a depresszió mértékét, a szülés utáni depresszió mértékét, a válások számát, a fiatalok bizonytalan jövőképét, akik éppen emiatt nem akarnak házasságot kötni, és éppen ezért fogy a magyarság.
A beszélgetésben még szó volt arról, hogy