Index Vakbarát Hírportál

Kétezer forintért és egy telefonért gyilkolt a szabolcsi férfi

2025. január 28., kedd 14:51

Egy 20-as évei elején járó fiatal tavaly májusban halálra vert egy 17 éves fiút Rétközberencsen, hogy megszerezze az értékeit. Az elkövető kétezer forintot és egy telefont vett el az áldozattól. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség kedden emelt vádat a férfival szemben.

A vádirat szerint a 20-as évei elején járó fiatal tavaly májusban Rétközberencsen találkozott a 17 éves sértettel, majd gyalogosan egy közeli településre indultak azért, hogy kábítószert vásároljanak – írja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség.

A közlemény szerint amikor egy gyümölcsös mellett elhaladtak a vádlott felkapott a földről egy fakarót, majd a fiatal fejére sújtott.  A sértett a földre rogyott, majd az elkövető lehúzta róla a pólóját, a gyümölcsfák közé vonszolta, majd brutálisan halálra verte. A 17 éves fiú a helyszínen meghalt.

Az elkövető az áldozat kétezer forintját, telefonját és még a ruháit – nadrágját, cipőjét – is elvitte.

Hozzátették, hogy a fiatal halála olyan fájdalommal, és szenvedéssel járt, amely a halál bekövetkeztével szükségszerűen együtt járó testi és lelki szenvedést jelentősen meghaladta.

A letartóztatásban lévő elkövetőt a főügyészség nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolja. Vele szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozták azzal a kiegészítéssel, hogy legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

A korábbi rendőrségi felvételen az elkövető őrizetbe vétele is látható:

Rovatok