Szűcs Zsuzsanna, Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke hétfőn az InfoRádióban elmondta: nem követendő példa a dél-koreai infuenszer, aki a napokban Budapestre érkezett, és étteremről étteremre járva rendezett zabálásokat. Arról is beszélt, hogy a magyarok csaknem 70 százaléka túlsúlyos az elfogyasztott kalória, a kevés mozgás és a túlzott alkoholfogyasztás miatt.
Amint arról az Indexen is beszámoltunk, Tzuyang, a mukbangvideók egyik legismertebb képviselője nemrég európai turnéra indult, és Magyarországra is ellátogatott. A 44 kilós, nagy étvágyú koreai influenszer arról híres, hogy az 1,5 millió követővel rendelkező YouTube-csatornáján videókat tesz közzé arról, ahogy táplálkozik.
A Nyugati téri McDonald’s-ban például 10 darab hamburgert és temérdek sült krumplit evett meg, egy másik budapesti étteremben pedig kikért egy hatfős hústálat. A szombaton közzétett videójában azt is végignézhetjük, ahogy jóízűen elfogyasztja az egész családnak elegendő mennyiségű étket.
A lány evési szokásairól Szűcs Zsuzsanna, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke az InfoRádió műsorában elmondta, a videókat elnézve az egyetlen jó ezekben a nagy evésekben, hogy annyira hihetetlenek és extrémek, hogy egyértelműen azt sugallják: ez nem egy követendő példa. Megemlítette azt is, hogy bizonyos országokban, főként az Egyesült Államokban a különféle evőversenyeknek nagy hagyományuk van, de teljesen világos, hogy ezek nagyon messze állnak a hétköznapi gyakorlattól, illetve táplálkozási ajánlásoktól.
Dietetikusszemmel ugyanakkor a koreai influenszer »zabálásáinak« bizonyos szempontból pozitív kicsengése is lehet, ha ennek mentén lehet arról beszélni, hogy mi egy egészséges ételadag, hogy mi a mértékletesség, ami az egészséges táplálkozás fontos pillére
– hívta fel a figyelmet a szakértő.
Arról is beszélt, hogy a túlzott kalóriafogyasztás jellemző Magyarországon, a felnőtt lakosság esetében 70 százalékhoz közelít az elhízás, amelyhez párosulhat kisebb mértékű fizikai aktivitás, alvásprobléma, a stresszkezelés hiánya vagy nem megfelelő volta. A szakember a lány akcióját illetően azt mondta,
elképzelhető, hogy lesznek olyanok, akik kipróbálják, milyen egy többkilós rántott húst elfogyasztani, de nem valószínű, hogy ez a hétköznapokba be fog szivárogni.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt évtizedekben nőtt az élelmiszeradagok mérete, és az extra nagy kiszerelésű termékek hosszú távon hozzájárulhatnak a túlsúly kialakulásához, ha rendszeresen fogyasztjuk azokat. Magyarországon ráadásul a túlzott zsírfogyasztás is jellemző, ami a legmagasabb kalóriatartalmú, legnagyobb energiasűrűségű tápanyag.
A zsírfogyasztással szembeállítható az alacsony zöldség- és gyümölcsfogyasztás, pedig ez az élelmiszercsoport a magas víztartalma miatt alacsony kalóriatartalmú, ugyanakkor nagyon jól telít, laktat a magasabb rosttartalma miatt.
A szakértő szerint Magyarországon gondot jelent a túlzott alkoholfogyasztás is, ami a zsír után a második legmagasabb energiatartalmú tápanyag, és szintén hozzájárul a túlsúly kialakulásához.