Index Vakbarát Hírportál

Elvesztette feleségét és születendő gyermekét, mégis vissza kell fizetnie a babavárót a háromgyermekes édesapának

2025. január 29., szerda 09:37

Ötmillió forint babaváró hitel visszafizetésére kötelezi a bankja azt a férfit, akinek a felesége a magzat 19 hetes korában elvetélt, majd pár nappal később az asszony is az életét vesztette. Az ügyben a kórház belső vizsgálatot, a rendőrség pedig büntetőeljárást indított a felelősök kiderítése miatt. Dobrev Klára nyílt levelet fogalmazott meg Csányi Sándornak, az OTP vezérigazgatójának, akinek a pénzintézete követeli vissza a felvett babaváró hitel összegét.

2024. október elején veszítette el születendő gyermekét egy nagytőkei édesapa, majd pár napra rá a felesége is meghalt a vetélés következményeként. A férfi azóta magára maradt két kis- és egy nagykorú gyerekével, ráadásul a meg nem született gyermekére felvett babaváró hitel visszafizetésére is felszólította közben a bank. Az eset után Dobrev Klára üzent Csányi Sándornak, nyílt levelében felszólította az OTP-vezért, hogy legyen emberséges, és engedje el a férfi tartozását.

„Napok óta vérezgetett, hol erősebben, hol gyengén. Voltunk magánrendelésen és a klinikán is, de mindig azt mondták, nem kell aggódni” – mesélte Varga József a Délmagyarnak, aki később, miután látta, hogy „nagy a baj”, ő maga vitte a nagyjából 70 kilométerre fekvő szegedi klinikára a feleségét, tekintve, hogy a közeli Szentesen megszűnt a szülészet. A kórházba érkezés után közölték vele a szörnyű hírt, hogy a felesége elvetélt.

A férfi elárulta, hogy feleségének meg kellett szülnie a 19 hetes magzatot, ezért tágítópálcákat helyeztek fel neki, de a szülés beindítására csak másnap került sor. 

Amikor kitolták a szobából, elájult. Levitték a szülőszobára és 3 órán keresztül semmit nem tudtam róla. Amikor bemehettem hozzá, szürke volt a keze és az arca, ezért ordítottam a vele ott ülő szülésznővel, hogy csináljon valamit. Azonnal műtőbe tolták és mint utóbb megtudtam, 30 percen keresztül újraélesztették. Rengeteg vért kapott és kivették a méhét, ami korábban szétrepedt. Ez okozott nála belső vérzést

– számolt be részletesen a tragédiáról a megtört édesapa. Felesége súlyosan kivérzett, mire a műtőbe tolták, már nem volt esélye a túlélésre. A férfi azóta sem kapta meg a kórház zárójelentését, ahogyan a gyermek holttestét sem adták ki neki, akit emiatt eltemetni sem tud. A kórház belső vizsgálatot indított az ügyben, illetve halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indult büntetőeljárás ismeretlen személlyel szemben.

Dobrev Klára a babaváró hitel elengedésére kérte Csányi Sándort

Csaknem négy hónappal a tragédia után Varga József nem várt üzenetet kapott: a bankja küldött neki levelet, amiben közölték vele, hogy a meg nem született gyermekre felvett ötmillió forintos babaváró hitelt vissza kell fizetnie.

Az eset nagy felháborodást keltett, Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője nyílt levelet fogalmazott meg Csányi Sándor OTP-vezérnek, hogy engedjék el a babaváró hitel visszafizetésére tett követelést.

Tisztelt Csányi Sándor! Az emberek halála utáni nyerészkedést az egyik legalávalóbb, mélységesen megvetendő dolognak tartom. Márpedig úgy tűnik, a bankja, az OTP most éppen ezt teszi

– kezdi nyílt levelét Dobrev Klára, aki felidézi a tragédia részleteit. „Az Ön bankja mégis 5 millió forintot követel egy özvegyen maradt édesapától. 5 millió forintot Ön naponta megkeres. 5 millió forint ennek a családnak a jövőt jelenti. Kell, hogy legyen Önben könyörület. Kell, hogy legyen olyan pillanat, amikor képes lemondani a haszonról” – aki arra kéri Csányi Sándort, hogy engedje el a banki tartozását a családnak, mivel „az emberségnek mindig a profit felett kell állnia”.

Az OTP Bank nyílt levélben reagált

Az OTP Bank Facebook-oldalán Gáspár Bence kommunikációs vezető reagált Dobrev Klára állítására. A pénzintézet nyílt levelét teljes terjedelmében, változtatás nélkül közöljük:

„Tisztelt Képviselő Asszony!

Nem szoktunk nyílt levelekre reagálni, mert meghatározó gazdasági szereplőként, felelős szolgáltatóként és munkáltatóként igyekszünk kimaradni a politikai célú kommunikációs akciókból, de tekintettel az Ön levele által kiváltott médiaérdeklődésre az alábbiakról tájékoztatom:

2025. január 29-én bankunk elnök-vezérigazgatójának címzett nyílt levelében egy olyan sajtóhír tartalmát kéri számon, amely cikk sem a banki ügyfél teljes nevét, sem az államilag támogatott hitelt számára folyósító bankot nem jeleníti meg. Képviselő asszony biztosan ismeri a vonatkozó törvényeket, amelyek alapján a magánszemélyek banki adatai, de már az egyes bankokkal fennálló kapcsolatuk »vagy annak hiánya« is banktitoknak minősülnek, így konkrét esetekről egyik bank sem tud tájékoztatást adni vagy nyilvános vitát folytatni.

Általánosságban azonban fontos rögzíteni, hogy az OTP Bank – meggyőződésem szerint a többi magyarországi bankkal együtt – az államilag támogatott pénzügyi programok lebonyolítása során is betart minden jogszabályi előírást. Kérem, hogy amennyiben ellenkező tapasztalata van a bankunkkal kapcsolatban, azt jelezze, haladéktalanul kivizsgáljuk az ügyet!

Az Ön által idézett hír megértéséhez fontos tudni, hogy

a Babaváró hitel szabályai szerint a vállalt gyermekek fogantatásának bejelentése haladéktalanul a törlesztési kötelezettség 36 hónapra szóló beszüntetésével jár.

Az újságcikkben írt tények alapján egy ilyen esetben ez azt jelenti, hogy 2027 őszéig nincs törlesztési kötelezettség a hitelt folyósító bank felé.

Biztosítom Képviselő asszonyt, hogy a hozzánk beérkező panaszokat és méltányossági kérelmeket a lehető legnagyobb gondossággal mérlegeljük, de közben mindent megteszünk azért is, hogy munkatársainkat és ügyfeleinket megóvjuk a politikai kommunikáció okozta károktól” írja nyílt levelében Gáspár Bence, az OTP kommunikációs vezetője.

Dobrev Klára visszavágott

„Nemrég kaptam választ az OTP-től. Egészen megdöbbentő, hogy Csányi Sándor mennyire nem érti a helyzet súlyosságát. A bank úgy tesz, mintha nem tudnák kideríteni, melyik családról van szó és közben képesek azt is leírni, hogy próbálnak kimaradni a politikai célú kommunikációból” – írja válaszbejegyzésében Dobrev Klára.

Hogy mit csinálnak? Micsoda álszentség, hogy épp az a Csányi Sándor vonakodik a politikától, aki bármikor büszkén parolázik a hatalommal. Akkor megfelelő neki a politika közelsége, csak ilyenkor nem, amikor egy többszörös tragédiát átélt apukának kellene segíteni. Mégis hogyan képzeli ezt?

– tette fel a kérdést a DK európai parlamenti képviselője.

Dobrev Klára szerint úgy látszik, „Csányi Sándornak a stadionok kényelmes VIP-páholyaiból nehéz átéreznie egy család gyötrelmét”.

„Tisztelt Csányi Sándor! A politika közös ügyünk. Én a választóimat képviselem és ennek az apukának a fájdalma fontosabb nekem, mint a maguk profitja” – tette hozzá.

Rovatok