Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője kismama-szépségversenyt hirdetett a közösségi oldalán. A pályázati leírásba bekerült néhány szokatlan dolog, többek közt az, hogy közlése szerint akár titokban is lehet fotót küldeni a kismamákról. Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom országgyűlési képviselője utóbb elfogadhatatlannak, „a nők tárgyiasításának” nevezte ezt.
„Kedvcsináló kismama-szépségversenyt hirdetek fényképpályázaton A gyermek áldás címmel az egyévi jövedelmem felajánlásából és exkluzív díjakkal, miután soha olyan kevés gyermek nem született Magyarországon, mint tavaly, miközben az abortusz a vezető halálok, sőt már újszülöttek megölését is törvényesítené az abortuszlobbi” – közölte Novák Előd a Facebook-oldalán.
Mint írta: „A pályázat célja a legszebb női hivatás, az anyaság megbecsülése, a várandósság szépségének bemutatása. Már »3D-s, 4D-s és 5D-s« baba-ultrahangképek készítését is hirdetik, de a kismamafotózás még nem olyan elterjedt, mint amennyire a kismamák megérdemelnék.”
„Az első helyezett 300 ezer forintos pénzjutalom mellett családjával hazánk legcsaládbarátabb szállodájában és élményrészlegeiben tölthet el egy hétvégét félpanziós ellátással a Kolping Hotel jóvoltából. A második díjazott 200 ezer forintot és a makói Hagymatikum élmény- és gyógyfürdőnek köszönhetően egynapos családi belépőt kap korlátlan fogyasztással, a harmadiknak pedig 100 ezer forint mellett az Ópusztaszeri Csillagösvény Labirintus Öko Élménypark ad családi belépőt a világ harmadik legnagyobb útvesztőjébe és a többi játékhoz” – tette hozzá.
A pályázati leírásba ezután került be egy olyan mondat, ami (a Facebook-poszt alatti hozzászólásokat, illetve a reakcióként született újabb posztokat elnézve) sokaknál kiverte a biztosítékot.
A fényképpályázatra várandós nők fotói küldhetők (akár évekkel korábbiak is), de látszódhat más személy is rajta (főként családtagok). Hozzátartozóról titokban is nyújtható be fénykép, díjazás esetén előzetesen egyezteti a zsűri a megjelenést az érintettel
– írta Novák Előd, aki február 17-ig várja a fényképeket a Facebook-posztban megadott e-mail-címre.
Végül azt is elárulta, hogy a zsűri tagjai „a Magyar Életért díj kitüntetettjei” lesznek, akiknél azt is felsorolta tételesen, hogy hány gyermekük van:
Frissítés: Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom országgyűlési képviselője egy Facebook-posztban reagált Novák Előd kezdeményezésére.
„A nők testével visszaélni nem konzervativizmus, hanem aljasság” – írta, hozzátéve, hogy „Novák Előd újabb szintet lépett a nők tárgyiasításában”, miután titokban, az érintettek tudta és beleegyezése nélkül is vár fényképeket a szépségversenyre.
Mindezt a konzervatív értékrend nevében hirdeti, pedig ez nem más, mint a nők testének semmibevétele, és a beleegyezés totális figyelmen kívül hagyása. A terhesség nem verseny, és a nők nem dísztárgyak, akiket zsűrizni kell egy szépségversenyen. A várandósság az egyik legintimebb és legmeghatározóbb időszak egy nő életében, ahhoz pedig, hogy valaki ezt nyilvánosság elé tárja, kizárólag az érintettnek van joga
– összegezte álláspontját.
„A beleegyezés nélküli fotók terjesztése elfogadhatatlan. Politikusként – és nőként – pontosan tudom, milyen érzés, amikor a testemről készült képeket a hozzájárulásom nélkül használják fel. Amikor vadidegenek formálnak véleményt a külsőmről, mintha bármi közük lenne hozzá. Egy modern, igazságos Magyarországon a nőket nem tárgyiasítani kell, hanem biztosítani számukra a döntés szabadságát, az egészségügyi ellátást, a méltó bánásmódot. Novák Elődnek pedig azt üzenem: hagyja békén a nőket és leendő gyermekeiket!” – írta Cseh Katalin.
A Mi Hazánk Mozgalom politikusa utóbb egy újabb Facebook-posztot tett közzé, amelyben azt írta: „A kismama-szépségversenyt helyesen leírni sem tudó Cseh Katalin hazudik, amikor a »beleegyezés nélküli fotók terjesztésével« vádol meg, hiszen a pályázati kiírásom is tartalmazza: díjazás esetén előzetesen egyezteti a zsűri a megjelenést az érintettel.”
Hozzátartozóról azért nyújthat be fényképet, azaz jelölést titokban (meglepetésként) jellemzően a nő párja (ami még nem jelent közzétételt persze), mert sok várandós nő szerény vagy nincs elég önbizalma, pl. pont az olyan liberális beállítások miatt, mint az ARC-óriásplakátja volt, melyen ilyen szavakkal mutatták be az anyaságot: »Mindig piszkos ruha. Logó cicik. Kihulló haj.«
– írta Novák Előd, majd úgy vélekedett, hogy „bár a kismamafotózás még nem olyan elterjedt, mint amennyire a kismamák megérdemelnék, de most egy nap alatt közel ezer fénykép érkezett kb. kétszáz pályázótól, akik hálásak az anyaságuk elismeréséért.”
Végül azt is megjegyezte: „A most szélsőjobboldalizó Cseh Katalin a valódi szélsőséges, aki korábban nőgyógyászként sem szégyellt egy rádióban az abortuszokon viccelődve röhigcsélni, a botmixer kifejezést találva helyesnek a magzatok szétvágására, miközben az abortusz a vezető halálok, sőt már újszülöttek megölését is törvényesítené az abortuszlobbi.”