Bajnai Gordon üzletember, Magyarország korábbi miniszterelnöke a közösségi oldalán üzente meg csütörtökön, hogy semmi köze a rákosrendezői beruházáshoz, ugyanakkor nem lepődött meg, hogy már megint előhúzták a nevét a kalapból. A politikus Orbán Viktornak is adott egy tanácsot.
„Innen nézve úgy tűnik, döcögni kezdett a NER-es tolvajbanda legújabb akciója a rákosrendezői beruházás kapcsán, így hát nem váratlan, hogy megint előhúzták a nevemet a kalapból” – kezdte bejegyzését Bajnai Gordon, aki egyébként már évek óta Londonban él és dolgozik.
Az exminiszterelnök azok kedvéért, akikben „még maradt érdeklődés a tények iránt, valamint a saját lelki higiéniája érdekében” három pontban foglalta össze az ügyet. Ezt változtatás nélkül közöljük:
Hozzátette, hogy a fentiekből következően „a propagandasajtóban vele kapcsolatban megjelent gyanúsítgatások, állítások – újfent – alaptalanok. Amint azt már megszokhattuk…”
Bajnai Gordon arra a hírre reagált, hogy a Metropol állításai szerint Karácsony Gergely főpolgármester és a Wallis-csoport már csaknem két éve meg akarta vásárolni a rákosrendezői pályaudvar területét. A lap úgy tudja, hogy Bajnai Gordon exminiszterelnökkel szoros kapcsolatban álló Wallis ingatlanfejlesztő cége, a Wing készítette a terveket a terület felvásárlására, és Karácsony Gergelyék botránykeltéssel próbálkoznak azért, mert a velük szövetséges Wallis-csoport – Bajnai Gordonnal a háttérben – még bízik abban, hogy megszerezhetik a területet.
Mint ahogy azt korábban az Indexen olvashatták, vesztesen került ki a jó hírnév megsértése miatt általa indított perből a Bajnai Gordon volt miniszterelnök kisebbségi tulajdonában lévő DatAdat-csoport, ugyanis a Kúria alaposnak találta az Index.hu Zrt. felülvizsgálati kérelmét, ezért a felperesek keresetét teljes egészében elutasította. Ahogy a legmagasabb bírói fórum megállapította, a közéleti szereplők és az általuk tulajdonolt vállalkozások a tevékenységükkel kapcsolatos kritikát fokozottan tűrni kötelesek.