Index Vakbarát Hírportál

Újabb fejezet Rákosrendező-ügyben: Karácsony Gergely adatigényléssel fordul a vagyonkezelőhöz

2025. január 30., csütörtök 12:15

Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a Rákosrendezőre korábban kiírni tervezett versenypályázat dokumentumainak nyilvánosságra hozatala érdekében adatigényléssel fordul a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez (MNV).

„Hogyan lett egy nyílt, nemzetközi versenypályázatból bűzölgő kormányzati mutyi Rákosrendezőn? Ez is kiderül hamarosan…” – kezdte legutóbbi Facebook-bejegyzését Karácsony Gergely.

A főpolgármester megjegyezte, hogy látja és olvassa, hogy a nagy kétségbeesésben beindult „a fideszes Megafon-kommandó, hiába buktak le a minden elemében hazug, orosz módszertan szerint eltervezett »pancsersztorijukkal«, a kamu Városháza-üggyel, most megint ilyesmivel próbálkoznak.”

Karácsony Gergely leírta, hogy a fővárost és őt vádolják, hogy mégis hogyan készíthettek korábban ingatlanberuházók koncepcióterveket Rákosrendezőre, ami szerinte „kissé izzadságszagú”, majd megválaszolta, hogy azért, mert a kormány, annak állami vagyonkezelője megbízta őket ezzel még 2023-ban.

A Fidesz frakcióvezetője dacolva a totális leégéssel, még tegnap is ezen rugózott a közgyűlésen, pedig tényleg csak fel kellett volna hívni a férjét, vagy az ő üzlettársát, Habony Árpádot

– tette hozzá a főpolgármester.

Kiemelte, hogy 2023-ban az állami vagyonkezelő hazai és külföldi ingatlanberuházóktól is koncepcióterveket kért Rákosrendezőre, mindezt, mint írta, állítólag annak érdekében, hogy előkészítse a terület hasznosítására kiírandó nyílt, nemzetközi pályázatot.

„Két éve tehát még az állam vagyonkezelője sem arab milliárdossal kötött titkos üzletre, hanem nyílt, nemzetközi pályázatra készült. Aztán ez ment a kukába, az erre elköltött közpénzzel együtt, talán nem függetlenül attól, hogy megjelent a képben a Rogán–Habony–Garancsi–Szalay-Bobrovniczky és ki tudja, még milyen érdekkör, és az ő kielégíthetetlen pénzéhségük…” – hangsúlyozta Karácsony Gergely.

Megjegyezte, hogy ebben is ki kell derülnie az igazságnak, ezért adatigényléssel fordul az állami vagyonkezelőhöz, hogy „hozzák nyilvánosságra az összes dokumentumot, ami a Rákosrendezőre kiírni tervezett versenypályázatra vonatkozik, és minden olyan dokumentumot, tényt és adatot, ami megmagyarázza, hogyan lett volna a nyílt pályázatból az évszázad legnagyobb kormányzati ingatlanmutyija, ha Budapest be nem avatkozik.”

Mint arról beszámoltunk, a Fővárosi Közgyűlés szerdán úgy döntött, hogy a Fővárosi Önkormányzat érvényesíteni kívánja a rákosrendezői területre vonatkozó elővásárlási jogát a BKM Budapesti Közművek Zrt.-n keresztül. Az erről szóló, Karácsony Gergely főpolgármester által jegyzett javaslatot a képviselők – a Tisza Párt kezdeményezésére név szerinti szavazással – 23 igennel, a Fidesz–KDNP képviselőinek 10 nem szavazata ellenében fogadták el.

Rovatok