Nem csak Európa, Magyarország sem tudja évtizedek óta reprodukálni önmagát – hangzott el a Család 2025 címmel rendezett népesedési konferencián csütörtökön Budapesten. Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter ugyanakkor arról beszélt, hogy az unióban Magyarország támogatja legjobban a családokat, a családalapítást.
Még soha nem született az Európai Unióban (EU) annyira kevés gyermek, mint az elmúlt években – egyebek mellett erről is beszélt Hankó Balázs a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) és Közéleti Tudásközpont Alapítvány által szervezett eseményen. Hangsúlyozta, hogy miközben az unióban 2023-ban 2020-hoz képest mintegy 10 százalékkal kevesebb gyermek született, Magyarországon nem volt ilyen mértékű a születések számának visszaesése.
A miniszter a Bokros-csomag kedvezőtlen következményeit kiemelve azt mondta, hogy az úgynevezett „Ratkó-dédunokák” születése épp emiatt maradt el. „A magyar társadalomból ma éppen ezek a családalapítási korban lévő fiatalok hiányoznak” – idézte a minisztert az MTI. Hozzátette: ha ők megszülettek volna, akkor
ma 212 ezer gyermekkel lenne több Magyarországon,
miközben az idén várhatóan megszülető mintegy 77 ezer gyermek helyett 100 ezer újszülött jönne világra, ám a 2010-es családpolitikai fordulat nélkül ez a szám valahol 66 ezer körül lenne.
Hankó Balázs a magyar kormány családpolitikájának legfontosabb elemeit ismertetve elmondta: adókedvezmény formájában idén már mintegy 754 milliárd forint marad a családok zsebében, ami 2011 óta 4400 milliárd forintnyi adókedvezményt jelentett, ma négyszer annyi a családtámogatások összege mint 2010-ben, és a tavalyi évhez képest is 447 milliárd forinttal nőtt a családtámogatások összege, elérte a 3754 milliárd forintot.
Munkáshitel, lakhatási támogatás, vidéki otthonfelújítási, illetve 35 éves korhatárra felemelt babaváró program, megduplázott családi adókedvezmény, megemelt gyermekgondozási díj, fenntartható rezsicsökkentés, az időseknek pedig állandósított 13. havi nyugdíj – sorolta a családpolitika legfontosabb elemeit a tárcavezető. 2026-tól akár 320 milliárd forint feletti összeggel is nőhet a családi adókedvezmény mértéke – tudatta.
Győri Enikő európai parlamenti képviselő, a Patrióták Európáért képviselőcsoport tagja, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke szerint az uniónak nem a bevándorlásra, hanem a demográfiai fordulat megteremtésére kell koncentrálnia, emlékeztetve, hogy már a 2011-es magyar uniós elnökség is beemelte a demográfiát a versenyképességi tényezők közé, ezt pedig a 2024-es elnökség tovább erősítette. A családot nevezte a társadalom legfontosabb építőkockájának.
Ádám Dénes, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökhelyettese előadásában egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2010-es családpolitikai fordulat a teljes termékenységi arányszám emelkedését eredményezte. Ennek ellenére a jelenlegi hozzávetőleg 1,5-1,6-os mutató
még mindig jócskán elmarad a reprodukcióhoz szükséges 2,1-től, amelyet Magyarország legutóbb 1977-ben tudott elérni.
Kiemelte, hogy több mint 200 ezer gyermekkel több született meg 2010 óta, kevesebb szülőképes korú nő szül több gyermeket. Kenyeres Kinga, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány főigazgatója kutatások eredményeit ismertetve azt mondta: Európában a magyaroknak a legfontosabb a család, és a válaszadók 74 százaléka elvárja a családtámogatásokban az állam részvételét.
A család szerepe túlmutat a népesedéspolitikán, a válságokkal való megküzdésben kiemelt szerepe van a közösségeknek, különösen a családnak
– hangsúlyozta. Fűrész Tünde, a KINCS elnöke Európát „az üres bölcsők kontinensének” nevezte, és arra a sajnálatos tényre is felhívta a figyelmet, hogy 2023 óta azokban az országokban – elsősorban Lengyelországban, Romániában és Csehországban – csökkent jobban a születések száma, amelyek az orosz–ukrán háborúhoz közelebb vannak.
Kiemelte ugyanakkor, hogy a 20–39 éves nőkre jutó születések száma az elmúlt időszakban Magyarországon emelkedett a legjobban, jóval kisebb mértékű a visszaesés, mint amekkorát a szülőképes korban lévő nők számának jelentős visszaesése indokolna.