Index Vakbarát Hírportál

Egy év alatt mintegy kétezer veszélyes fegyvert vittek be a Parlamentbe

2025. január 30., csütörtök 14:32

Az Országgyűlési Őrség minden évben jelentést készít feladatairól, 2023-as beszámolójuk összegzését végezte el nemrég a hvg.hu, melyben szerepel többek között az is, hogy mintegy kétezer esetben kellett veszélyes fegyvert elvenni a látogatóktól a beléptetésnél. Emellett utóbbiak és a postai küldemények pontos számát is tartalmazta a jelentés.

Az Országgyűlési Őrség feladatainak teljesítéséről minden évben beszámolót készít, melyet a következő év tavaszán vizsgál az illetékes parlamenti bíróság. A 2023-as jelentésüket viszont csak 2024. december 10-én fogadta el a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság.

Ez a jelentés azonban nem nyilvános, csak az ezt tárgyaló bizottsági ülés tagjai tekinthetnek bele, de a 2023-as beszámolót megszerezte a hvg.hu, amelyből kiderült, hogy a Parlament veszélyeztetettsége fokozott szintű volt. Az őrség végzi ugyanis a beléptetést az Országházba, ahova 2023-ban 723 934 belépést regisztráltak, ebből 146 597-et tett ki az ott dolgozók és a vendégek belépése, a többség turistaként látogatta az Országház Látogatóközpontját.

Ugyanakkor az őrség másik három kiemelt épület védelmét is ellátja, így már összesen mintegy 1,2 millió beléptetést kellett elvégezniük, ha mindegyik számadatot összeadjuk. A Képviselői Irodaházba 262 027, a Szabad György Irodaházba 84 438, a Tisza Lajos Irodaházba pedig 118 361 alkalommal léptek be.

Az átvizsgálásoknál azonban jogszerűen tartott, de veszélyesnek minősülő eszközök is előkerültek a belépőktől, a 2031 esetből 1994-ben vittek az Országházba belépők ilyen tárgyakat. Az Országgyűlési Őrség emellett a levél- és csomagküldeményeket is ellenőrzi, melyekből 2023-ban 552 030 küldemény biztonságtechnikai átvizsgálását végezték el, ezekből tíz számított „kockázatot jelentőnek”, egy esetben pedig még tűzszerészt is kirendeltek.

Az őrséghez 2023-ban 658 téves riasztás érkezett, de 146 éles jelzés is történt, köztük 3 tűzeset, amelyhez nem kellett a tűzoltóságot értesíteniük, továbbá 23 esetben elsősegélynyújtásra is szükség volt, valamint 7 esetben életmentést is végeztek.

Az Országgyűlési Őrség 426 főből áll, átlagéletkoruk 41,85 év, és már így sem csekély feladatkörükbe beletartozik a Kossuth tér rendjének fenntartása is, ahol 2023-ban 2192 esetben kellett intézkedniük. Leggyakrabban a téren átvezető kerékpárútról való letérés, állatok sétáltatása, a parkosított területre belépés vagy szobrokra mászás miatt intézkedtek.

Az állomány tagjai testkamerát is viseltek járőrözés közben, majd 2023 nyarán már drónokat is alkalmaztak, amelyekkel 139 esetben vettek észre légtérsértést. Továbbá az őrség feladatai közé tartozik az „adatok és információk jogellenes megszerzésének megakadályozása”, ezért 36 esetben technikai átvizsgálást is végrehajtottak, 14 alkalommal „elhárító tevékenységet végeztek” a Nemzetbiztonsági Bizottság számára.

Az őrség látja el a volt államfők otthonainak biztonságtechnikai távfelügyeletét és a házelnök személyi védelmét is. Kövér Lászlónak 2023-ban 85 budapesti és 25 vidéki programját biztosították. A feladatok ellátására a beszámoló szerint a szervezet 5,7 milliárd forintos költségvetéssel rendelkezik.

Egy esetben indult méltatlansági eljárás az őrségnél, de az illető távozott a testülettől. Az őrség intézkedései ellen 3 esetben érkezett panasz, de történt 23 fegyelemsértés is, melyekből 6 figyelmeztetéssel, 9 feddéssel, 4 megrovással, 2 fizetéscsökkentéssel, egy pénzbírsággal, egy pedig fegyelmivel zárult.

Rovatok