Index Vakbarát Hírportál

Feljelentésig fajult a pilisi botrány a férges víz miatt

2025. január 30., csütörtök 08:06

László Attila, Pilis polgármestere feljelentést tett ismeretlen tettes ellen közérdekű üzem működésének megzavarása miatt. A városvezető a települést érintő ivóvízszennyezés miatt tette meg a jogi lépést. Pilisen válságmegbeszélést is tartottak a szennyezés miatt, amelyről a polgármester szerdai közleményben adott tájékoztatást.

Közérdekű üzem működésének a megzavarása miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett László Attila, Pilis polgármestere.

Mint ahogy azt az Indexen olvashatták, még január 18-án a pilisi ivóvízben furcsa élőlények és kukacok jelentek meg. A helyi ivóvíz-szolgáltató, a Dabas és Környéke Vízügyi Kft. (Daköv) akkor azt mondta, hogy a probléma csak egyetlen utcát érintett, és azt is csak azért, mert valaki szabálytalanul fúrt kutat, ennek ellenére a város több különböző pontjáról is érkezett bejelentés. 

Napokkal a botrány kirobbanása után sem oldódott meg az ügy, ezért a fővárosi kormányhivatal elrendelte a pilisi ivóvíz fogyasztási tilalmát, és kötelezte a Dabas és Környéke Vízügyi Kft.-t, hogy biztosítson napi 3 liter mennyiségű vizet fejenként a lakosoknak mindaddig, míg a hálózatot nem fertőtlenítették úgy, hogy újra megfelelő minőségű legyen az ivóvíz.

A polgármester január 29-ei közösségi oldalán megjelent közleményében azt írja, hogy 2025. január 19-én, a pilisi vízműtelepen válságmegbeszélést hívtak össze, amelyen a Daköv vezetői mellett a polgármester, a jegyző és Kökény Dániel, a városstratégiai bizottság tagja vettek részt.

A polgármester úgy fogalmaz:

a Daköv akkori álláspontja, amely értelmében a lakossági szabálytalan rákötések miatt jelentek meg bizonyos élőlények a pilisi vezetékesivóvíz-rendszerben, a megbeszélést követően azonnal megdőlt.

A település képviselői azt kérték, hogy ők is megnézhessék a víztározók mintavételi csapján kiengedett vizet, amelyben apró féregszerű élőlények jelenlétét tapasztalták. A szolgáltató azonnal intézkedett és elzárta az egyes és hármas tározókat, majd megkezdte a víztározók tisztítását. Néhány nap múlva vált ismertté, hogy a víztározók szellőzőrendszerének a fedőelemei korrodálódtak el és a nematódák, azaz a szalagférgek azon keresztül juthattak be a víztározókba, majd onnan a rendszerbe.

A feljelentés csak az első jogi lépés az ügyben

László Attila aláhúzta, hogy további vizsgálatokat folytatnak a beérkezett információk alapján, ugyanis már 2023. novemberében történt lakossági bejelentés hasonló vagy ugyanazon élőlények megjelenése miatt, de az akkori esetek nem kaptak nyilvánosságot, és még nem ismert a városvezetés számára az akkori mintavételi vizsgálatok eredménye sem. Másfelől pedig a kormányhivatal részéről a legutóbbi kommunikáció már abba az irányba terelődik, hogy a lakossági vízszűrőkben telepedhetnek meg a nematodák és egyéb férgek.

A mostani pilisi ivóvízszennyezés kapcsán részemről egyértelműen megállapítást nyert, hogy nem a lakossági védelmi intézkedések (szűrők, víztisztítók) okozták a nematódák – szalagférgek határérték feletti tömeges megjelenését, hanem a szolgáltató üzemelési területén történt a mulasztás

– húzta alá a városvezető, hozzátéve, hogy bízik abban, hogy a mostani esetet követően mind a kormányzat, mind pedig a szolgáltató levonja a szükséges tanulságot, és minden erővel azon fognak dolgozni, hogy – az eddigiekkel ellentétben – tiszta, színtelen és szagtalan, esztétikailag is elfogadható vezetékes ivóvíz kerüljön a magyar háztartásokba.

Időközben közleményt adott ki a Magyar Víziközmű Szövetség is, miszerint elismerik, hogy időnként előfordul egy-egy települést érintő technológiai probléma az ivóvíz-szolgáltatásban, ám a szolgáltatók 0–24 órában folyamatosan ellenőrzik a hálózatba betáplált vizet. Azt írják, a Magyarországon szolgáltatott ivóvíz kiválóan megfelel az európai uniós előírásoknak és jogszabályoknak.

Pest vármegye szerte vannak problémák

Miután az ország figyelme a Pest vármegyei városra irányult az ivóvízhálózatban megjelent fonálférgek miatt, a közösségi médiában megjelenő képek hatására eluralkodott a pánik a környező településeken is, és mindenki elkezdte vizsgálni a konyhájából folyó vizet. A pilisi szolgáltató, a Dabas és Környéke Vízügyi Kft. (DAKÖV) pedig folyamatos támadás alatt állt, miközben próbálta orvosolni a problémát.

A férgekkel fertőzött vízről január 17-én, pénteken érkezett az első bejelentés, azonban a Daköv ügyvezető igazgatója, Jasper Andor szerint ennél korábbra kell visszamennünk az időben ahhoz, hogy megértsük a helyzetet. Ugyanis Pilis településen nem volt vas- és mangántalanítóberendezés, azt csak a tavalyi évben, 2024-ben üzemelte be a szolgáltató, így a településen sok lakónak van otthon házi ivóvízszűrője, amelyben el tudtak szaporodni a nematódák.

A Daköv ügyvezető igazgatója, Jasper Andor az Indexnek elmondta, hogyan élték meg a pilisi helyzetet, milyen problémákkal kellett megbirkózniuk a rendszer fertőtlenítésekor, és arra is kitért, hogyan kezelte a vízművet érő kritikákat. Az ügyvezető igazgatóval készült beszélgetésünket ide kattintva olvashatják.

Rovatok