Index Vakbarát Hírportál

Lázár János Rákosdubajról: Budapesten soha nem épül toronyház vagy mecset

2025. január 30., csütörtök 16:57

Az építési és közlekedési miniszter szerint azért alakulhatott ki vita Rákosrendező körül, mert a kormány „beleköpött valakinek a levesébe”. Lázár János úgy véli, a terület jelenleg egy szeméttelep, és a fővárosiak, a vidékiekhez hasonlóan, összefogással akár el is szállíttathatnák a szemetet, ahelyett, hogy a kormány lehetséges beruházását támadják, miközben a dubajiak a semmiből építettek világvárost. A politikus ígéretet tett arra is, hogy nem épül sem toronyház, sem mecset a fővárosban.

Lázár János építési és közlekedési miniszter szerint a Rákosdubaj ügyében „a kormányt érő méltatlan támadások, abból indulnak ki, hogy a kormány rosszat akar. De a kormány jót akar az embereknek”.

A miniszter egy Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatón az M1-nek a témában feltett kérdésére válaszolva fejtette ki a véleményét a rákosrendezői terület fejlesztéséről. Szerinte a kormánynak az a célja, hogy a budapestieknek jó legyen, és nem valami ellen dolgoznak, hanem valamiért. Lázár János szerint jelen pillanatban Rákosrendező egy szeméttelep, és elmondta: először is azt akarják, hogy „a budapestiek által felhalmozott 330 ezer köbméternyi szemetet valaki vigye el a területről”.

Lehetne azt javasolnunk, hogy a vidéki polgártársakhoz hasonlóan a fővárosi polgártársak fogjanak össze, dobják össze a pénzt, és vigyék el a szemetet azok, akik a szemetet előállították. És ha ők ezt nem teszik személyesen, megtehetnék a környékbeli önkormányzatok és polgármesterek

– idézi az MTI a minisztert, aki hozzátette, hogy a vidékiek most csak annyit látnak, hogy „van egy kormány, amely megpróbál egy problémát megoldani, erre azonnal rátámadnak, hogy ne tegye, holott az a város érdekét szolgálná”.

Lázár János szerint örülni kell, mert a dubajiak elviszik a szemetet

Lázár János szerint sok mindent lehet mondani a dubajiakról, „de az biztos, hogy a semmiből egy világvárost építettek”, most pedig „Budapestnek egy olyan vezetése van, amelyik egy világvárossal nem tud semmit se csinálni”.

A miniszter azt mondta, a dubaji befektető vállalja, hogy elviszi a több százezer köbméternyi szemetet. Hangsúlyozta azt is, hogy csak az az épület épülhet meg az érintett 130 hektáros területen, amely beilleszthető Budapest építészeti szövetébe.

Én nem akarok toronyházakat sem, és arra, hogy itt mecset épüljön, semmiféle lehetőség nincsen. Tehát itt soha nem fog toronyház épülni, és soha nem fog mecset épülni. Ez az én személyes álláspontom

– tett ígéretet.

Elmondta azt is, tisztában vannak azzal, hogy a fővárosiak számára kevés a zöldfelület. „Ha 130 hektáros területből 50-60 hektárnyi park lesz, az minden budapestinek jó lesz” – tette hozzá a miniszter.

Vitatják a főváros elővásárlási jogát

Nagyon fontosnak nevezte azt is, hogy meg kell szervezni az új városrész közlekedését úgy, hogy az a budapestiek javát szolgálja. Azt is elmondta, nem érti, hogy ez a vita miért robbanhatott ki, valószínűnek tartja, hogy azért, mert „valakinek beleköptek a levesébe”. Pedig szerinte ha a főváros ezt a területet megszerzi, akkor „nyilvánvalóan egy magyar ingatlanfejlesztőnek adja, amelyik már foglalkozott a terület fejlesztésével”. Lázár János hangsúlyozta, hogy „ha a főváros csinálja, akkor budapesti ingatlanmutyi lesz belőle, ha mi, akkor pedig egy világméretű fejlesztés is összehozható”. 

Arról, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése értelmében a Fővárosi Önkormányzat érvényesíteni kívánja a rákosrendezői területre vonatkozó elővásárlási jogát a BKM Budapesti Közművek Zrt.-n keresztül, úgy fogalmazott:

Ha élnek az elővásárlási jogukkal, akkor élnek, mi nyilvánvalóan vitatjuk, hogy ilyen joguk lenne, akkor majd a bíróság erről a kérdésről dönt

– reagált az elővásárlás hírére a miniszter. 

Mint arról tájékoztattunk, még 2023 novemberében röppentek fel a hírek azzal kapcsolatban, hogy egy arab üzletember, a dubaji Burdzs Kalifa torony tulajdonosa, Mohamed Alabbar, megvenne egy nagy rákosrendezői állami területet, amelyen aztán piaci alapon egy maxi- vagy mini-Dubajt építene Budapesten, a XIV. kerületben. Akkor arról volt szó, hogy Alabbar cége, az Emaar Properties – az Egyesült Arab Emírségek hathatós segítségével – már licitált is a területre, és a kormány fontolgatja az ajánlatot. Karácsony Gergely főpolgármester egyből neki is ment a tervezetnek, mondván, a Hősök tere mögé „ormótlan, az ég felé ágaskodó tájidegen tornyokat szeretnének növeszteni. Pont a mi hű de nemzeti, konzervatív kormányunk emel a hét vezér fölé a Gábriel arkangyalnál hatszor magasabbra törő felhőkarcolót?” – tette fel a kérdést.

Hogy mit gondolnak a fővárosi képviselők az ügyről, a szerdai közgyűlésen mondták el az Indexnek. Erről szóló videónkat alább tudják megtekinteni.

(Borítókép: Rákosrendező. Fotó: Tövissi Bence / Index)

Rovatok