Index Vakbarát Hírportál

Magyarországon 400 ezer gyermek alkoholbeteg szülővel él

2025. január 30., csütörtök 15:26

Több mint tíz éve Köttusa kampánnyal hívja fel a figyelmet a problémára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Sálak kötésével, adományozással és információk megosztásával lehet segíteni a szenvedélybeteg szülők gyermekeit, a március 1-ig befolyt összeget a segélyszervezet az őket támogató programokra fordítja.

Magyarországon csaknem 400 ezer gyerek él olyan családban, ahol az egyik vagy mindkét szülő alkoholbeteg. Sokan közülük még a segítők számára is láthatatlanok maradnak, őket hívják „elfeledett gyermekeknek”. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2014-ben indított programot a támogatásukra Apa, anya, pia néven, amely az önsegítő csoportok, kiadványok, szakemberképzések, weboldalak mellett az Elfeledett Gyermekek Konferenciával segíti a függő szülők gyermekeinek traumafeldolgozását, és azt, hogy a téma minél szélesebb nyilvánosságot kapjon – írják közleményükben.

Békési Tímea addiktológiai konzultáns kezdeményezésére a konferencián résztvevő szakemberek és érintett felnőtt gyermekek összefogásával indult el január 25-én a Köttusa elnevezésű kampány, amelyhez a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is csatlakozott.

Száznál is több ember köt egyszerre

Az akció célja, hogy a március 1-ig összegyűlő adományok révén a szenvedélybeteg szülők mellett élő gyerekek közül minél többen kaphassanak segítséget, és esélyt arra, hogy teljes életet élhessenek. A kampányban résztvevők vállalják, hogy fejenként 2 méter hosszú sálat kötnek, és hírét viszik, hogy a szenvedélybetegség kimondható, nemcsak a függő, de családtagjai, gyermekei is kaphatnak segítséget. A közleményben kiemelik:

ha a szenvedélybeteg családban élő gyermekek egymás mellé állnának, akkor Budapesttől Pécsig érne a sor, ami 220 kilométer

A szervezők ezért választották szimbólumként ezt a távolságot: a kampányban 220 méternyi sálat kötnek meg, amely a közösségi összefogást, a támogatást és a reményt jeleníti meg. A cél eléréséhez 110 ember részvételére van szükség. A sálakat, amelyeken egy apró fehér kereszt jelképezi a közösséghez tartozást és szolidaritást, szenvedélybeteg családok gyermekei kapják meg.

Országos Programok indulnak

Az adománygyűjtés a Magyar Máltai Szeretetszolgálat köttusás oldalán zajlik, amelyen közlésük szerint rövid regisztrációval bárki az ügy nagykövetévé válhat. Az összegyűlt adományokból országos programok indulnak:

A kampányban való részvétel lehetőségeiről ezen az oldalon találhatók részletes információk. Március 1-jén az ország 20 városában gyűlnek össze a kampány nagykövetei és önkéntesei, hogy közösen fejezzék be a 220 méternyi sál készítését – áll a közleményben.

Rovatok