Index Vakbarát Hírportál

Kihallgatta a rendőrség a váci uszoda öltözőjébe kamerát rejtő férfit

2025. január 30., csütörtök 09:11

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a váci uszoda egyik alkalmazottját, aki rejtett kamerát helyezett el az uszoda férfiöltözőjének faliórájában. A férfi nem tett vallomást.

Ugyan január 18-án arról számoltunk be, hogy a rendőrség lezárta a nyomozást, és nem állapított meg bűncselekményt abban az ügyben, amelyben a váci uszoda egyik alkalmazottja rejtett kamerát helyezett el az uszoda férfiöltözőjének faliórájában, néhány nappal később kiderült, hogy mégis eljárást indítanak az ügyben.

Most a 24.hu arról írt, hogy gyanúsítottként hallgatták ki a férfit. Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a lapnak elmondta, hogy a bűncselekménnyel gyanúsított alkalmazott a kihallgatása alatt nem tett vallomást.

Mint ismert, 2024 decemberében vízilabdás fiatalok bukkantak rá Vác uszodájában az öltözőjükben lévő faliórába rejtett kamerára. A helyszínre a rendőrség is kiszállt, előbb ismeretlen elkövető ellen indítottak eljárás tiltott adatszerzés gyanúja miatt, majd nem sokkal később kiderült, hogy a kamerát a cég egyik alkalmazottja helyezte el. A törvénysértő dolgozónak Gulyás Zoltán, a Váci Sport ügyvezetője azonnali hatállyal felmondott.

Január közepén a rendőrség lezárta a nyomozást, és nem állapított meg bűncselekményt. Az eljárást megszüntető határozat indoklása szerint bár a nyomozás kiderítette, ki szerelte be a rejtett kamerát, az azonban nem volt megállapítható, hogy a tettét személyes adat, magán-, üzleti vagy gazdasági titok megszerzése motiválta volna. Valamint arra sem volt bizonyíték, hogy a kamera adatokat rögzített volna.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság azonban továbbra is vizsgálja az ügyet, Gulyás Zoltán ügyvezető igazgató és a rendőrség bejelentése alapján. A szóban forgó esetben ugyanis nemcsak bűncselekmény, hanem adatvédelmi jogi jogsértés gyanúja is felvetődött, továbbá mint írtuk, a rendőrség eljárást indított.

Rovatok