Index Vakbarát Hírportál

Tavaly 60 ezer nem megfelelő terméket állított meg a piacfelügyelet a vámhatáron

2025. január 31., péntek 10:22

Az egész évben zajló ellenőrzések célja, hogy megakadályozzák a veszélyes termékek bekerülését az Európai Unió területére.

Tavaly 60 ezer nem megfelelő terméket állítottak meg a vámhatáron a fogyasztóvédelemért felelős minisztérium, a kormányhivatalok és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) együttműködésének köszönhetően – írja az MTI.

Hangsúlyozták: az egész évben folyamatosan zajló ellenőrzések célja, hogy nem megfelelő, illetve veszélyes termékek ne kerülhessenek be az Európai Unió területére. A vámriasztások és az ellenőrzések a lehető legszélesebb termékkörre terjednek ki a játékoktól – műanyag babák, lövedékes játékok, plüssök – kezdve a kozmetikai termékeken át a műszaki termékekig, mint a lézer pointerek és a fényfüzérek.

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) közleménye szerint 2024-ben összesen 260 vámriasztás érkezett a fogyasztóvédelemért felelős minisztérium piacfelügyeleti szakterületéhez, ami több mint 300 ezer terméket érintett. A vizsgálatok alapján közel 60 ezer termék forgalomba hozatalát tiltották meg a piacfelügyeleti hatáskörben eljáró kormányhivatalok. Ezeknél többnyire jelölési és/vagy dokumentációs hiányosságokat állapítottak meg.

Több mint 8 ezer termék ugyanakkor veszélyesnek is bizonyult a laboratóriumi vizsgálatok alapján.

Ezek forgalomba hozatalát is megtiltotta a hatóság, és többek között 3 ezer fulladásveszélyes plüssjáték megsemmisítését szintén elrendelte, kiemelten védve ezzel a gyermekeket.

Pintér István, az NKFH elnöke a következőket nyilatkozta: „A NAV-val együttműködve az idei évben is folyamatosan ellenőrzéseket végzünk a vámhatáron a nem megfelelő, illetve veszélyes termékek kiszűrése érdekében, megakadályozva, hogy ezen termékek kereskedelmi forgalomba kerüljenek, megvédve ezzel egyaránt a magyar és az uniós fogyasztók érdekeit.”

Rovatok