Kiderült, hogy pontosan hogyan és miért végzett F. János a meggyilkolása idején 11 éves Till Tamással. A család ügyvédjéhez került, a gyilkos beismerő vallomásán alapuló iratok állatias kegyetlenségről tanúskodnak. Azt is tartalmazza a dokumentum, hogy az áldozat kilenc különböző törést szenvedett el, mielőtt az ácskapoccsal megfojtották.
Felkavaró részleteket tartalmaznak a Till Tamás gyilkosának beismerő vallomásán alapuló gyanúsítás iratai, amelyek a napokban kerültek a 11 éves korában meggyilkolt kisfiú szüleinek jogi képviseletét ellátó Lichy Józsefhez. A gyanúsításban részletesen megjelenik az indíték és a bántalmazások is.
Ritkán tapasztalható brutalitás és elvetemültség
– fűzte a részletes beszámoló leiratához az ügyvéd.
A dokumentumok szerint F. János 2000. május 28-án éppen a bajai tanyán dolgozott az idős esztergályosnál, W. Józsefnél, amikor a kisfiú arrafelé biciklizett. Az akkor 16 éves fiatalember elhatározta, hogy a nála jóval fiatalabb, gyengébb fizikumú, védtelen gyermeken „kiéli az erősebb szerepét”, és vele szexuális cselekményt végez, ezért leszólította és segítségkérés ürügyével a tanyára csalta.
Az ingatlan műhelyépülete mögötti fatároló helyiségbe vezette, de F. János ekkor már nem érzett szexuális vágyat, ezért dühében brutális kegyetlenséggel végzett Tamással
– mondta a Blikknek Lichy József, a néhai Till Tamás családjának ügyvédje.
A legfrissebb információk szerint F. János a 11 éves kisfiút a helyiség falának nyomta, majd egy ácskapoccsal a nyakán megsebezte. Ezután a földre rogyó Till Tamás felsőtestére nehezedett, majd a nyakán az ácskapoccsal további szúró, metsző mozdulatokkal sebeket ejtett, végül a szerszámot a nyakán keresztbe tette, ráállt, majd megvárta, amíg a kisfiú meghal. A gyermeket ezután áttolta egy talicskával az ingatlan betonozásra előkészített, üres melléképületébe, és azt a homokos talajba ásott gödörben elrejtette. A vérét gereblyével elterítette, lefedte, a kerékpárját pedig a telek hátsó részére dobta. A tetemet végül egy hét elteltével a tulajdonosnak segített bebetonozni – áll az iratokban.
Lichy József elmondta, hogy azért volt szüksége a dokumentumra, hogy a tényállás ismertetésével elő tudja terjeszteni a polgárjogi igényt.
Ez gyakorlatilag egy mészárlás volt az elkövető részéről, erkölcsileg mélyen megvetendő indítékból
– mondta az olvasottakról, hozzátéve, hogy az áldozat kilenc különböző törést szenvedett el, mielőtt az ácskapoccsal megfojtották.
A 11 éves Till Tamást 2000. május 28-án ölték meg Baján, holttestét 2024 augusztusában találták meg, a DNS-vizsgálat szeptemberben bizonyította be, hogy valójában az ő maradványaira bukkantak, a szülei 24 év után végül december 5-én temethették el gyermeküket.
Az ügyben december 10-én következett be fordulat, akkor derült ki, hogy a gyilkosság idején 16 éves F. János ölhette meg Till Tamást. Bár elévülés miatt először szabadon távozhatott a rendőrségről, az Országgyűlés később módosította a törvényt, így két nappal később mégis körözést adtak ki ellene, majd elfogták és december 14-én letartóztatták a férfit. A bíróság először 2025. január másodikán hosszabbította meg F. János letartóztatását.
Hódos Attila ügyvéd január elején arról számolt be, hogy ügyfele túl van egy folytatólagos kihallgatáson. A gyanúsított az első két vallomásához ragaszkodik, miszerint az ölési cselekményben nem vett részt, csak a holttest hollétéről volt tudomása. Amit szintén fenntart, hogy kényszer és fenyegetés hatására tette a beismerő vallomását.
A Kecskeméti Törvényszék csütörtökön közölte, hogy továbbra is letartóztatásban marada Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított F. János.