Az üzletember még tavaly nyáron utazott a családjával nyaralni, amikor az eset történt. Az azóta eltelt bő fél év óta harcban áll az autókereskedéssel.
Az üzletember elbeszélése szerint Nagykanizsa környékén jártak már, amikor a kocsi hirtelen pukkant egyet menet közben, lángra kapott, majd gyakorlatilag percek alatt teljesen kiégett.
A neve elhallgatását kérő férfi azóta küzd a kereskedéssel, mivel nem tudnak megegyezni: ő azt szeretné, ha kapna egy ugyanolyan autót, mint ami leégett az út mentén, a kereskedés azonban ennél jóval kisebb jóvátételre gondol.
Csak a lélekjelenlétemnek köszönhető, hogy félre tudtunk állni, így kimenekítettem a családot és a kutyánkat. Mindenünk elégett: pénz, tárgyak, telefonok, emlékek. Azóta rémálmaink vannak
– mondta a vállalkozó a Blikknek.
Az S-osztályú Mercedes 180 ezer kilométert futott, és a kárvallott tulajdonos sem vitatja, hogy az autó már nem volt új, ugyanakkor nem tartja elfogadhatónak, hogy egy ennyire drága prémiumtermék egyszerűen kigyulladjon alatta úgy, hogy mindvégig rendeltetésszerűen használta, és márkaszervizbe hordta. A szakértői vizsgálatok során kiderült, hogy a tüzet az osztómű hibája okozta. A biztosító szakértője megállapította, hogy a hiba az osztómű megbontása nélkül is kétséget kizáróan azonosítható volt.
A kereskedés hosszas egyeztetés után biztosított a családnak egy használt, kisebb kategóriás csereautót, majd nemrégiben azt írták: ha nem fogadják el a feltételeiket, visszamenőleg havi 1 millió 250 ezer forintot kiszámláznak autóbérlés címén – mondta a felháborodott üzletember.
A férfi felajánlotta a kereskedésnek, hogy átadja nekik a biztosítótól kapott 20 millió forintot, valamint állja a forgalomba helyezés költségeit is, ezért cserébe kéri, hogy adjanak neki egy ugyanolyan típusú és felszereltségű autót, mint ami a lángok martaléka lett. A cég azonban nem ezt választotta: ellenajánlatukban az szerepelt, hogy vehet egy ugyanolyan autót, aminek árából 30 százalékot engednek.
A Mercedes-Benz Hungária Kft. a következő választ közölte a lappal az ügyben:
Tájékoztatjuk, hogy az ügyféllel kapcsolatban álló kereskedés és az ügyfél között történt egyeztetések tartalma kapcsán a Mercedes-Benz Hungária Kft.-nek nem áll módjában tájékoztatást adni.
A vállalkozó elmondta, hogy ha kell, a stuttgarti központtal is beszélni fog, és nem hagyja magát megvezetni.