A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrei húsz céget bírságoltak meg egy fesztiválon, ahol kizárólag elektronikusan lehetett fizetni. Az akció próbavásárlással indult, azonban átfogó ellenőrzéssé vált, melynek végén milliós bírságokat szabtak ki az árusokra.
Több mint 13 millió forint bírságot szabott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), miután egy olyan fesztiválon ellenőrzött húsz céget, ahol csak elektronikusan lehetett fizetni. Az ellenőrzésre kiválasztott vállalkozások összességében csaknem kétezerszer nem adtak nyugtát – közölte a NAV vasárnap közleményben az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a fesztiválon ellenőrző revizoroknak nemcsak az a cég tűnt fel, amelyik három alkalmazottját feketén, bejelentés nélkül foglalkoztatta, hanem az az adózó is, amelyik fizetéskor egyáltalán nem használta a pénztárgépet, és csak a banki fizetés bizonylatát adta át.
A revizorok is csak banki bizonylatot kaptak, nyugtát nem.
A próbavásárlás után megvizsgálva a pénztárgép adatait kiderült, hogy a cég órák óta nem rögzítette a bevételeket a pénztárgépben, ez alatt több mint félmillió forintnyi nyugtát „felejtett el” kiállítani.
A jelentős számú mulasztás miatt a NAV elemezte a többnapos fesztivál összes árusának részletes pénzügyi forgalmi adatait. A revizorok a kitelepült adózókat azonosították, majd a bankkártyás, illetve a fesztivál saját kártyás fizetési adatait tételesen összehasonlították az érintett adózók online pénztárgépi nyugtáival.
A több forrásból érkező elektronikus adatok elemzése egészen pontos képet adott a fesztiválon árusítók valós forgalmáról. Az IT- és a revizori elemzések után a NAV végül húsz cégnél indította el az ellenőrzést. A NAV végül százszázalékos megállapítási aránnyal az összes vizsgált adózónál nyugtamulasztásokat állapított meg.
A vizsgált cégek összesen csaknem kétezer esetben nem állítottak ki nyugtát a pénztárgépben, rájuk a NAV több mint 13 millió forint bírságot szabott ki. Az ellenőrzések még folyamatban vannak, de az érintett cégek eddig – pótolva a bevallásukban eltitkolt adót – mintegy tízmillió forintot már befizettek az államkasszának.